2011. február 8., kedd

Stephenie Meyer - Bree Tanner rövid második élete


Stephenie Meyer Twilight saga-ja az egyik kedvec sorozatom, a harmadik részhez, a Napfogyatkozáshoz tartozik ez a kiegészítő novella. Ebben az egyik vámpírlányt, Bree-t ismerjük meg közelebbről, aki a Napfogyatkozásban nem kapott túlzottan jelentős szerepet. Ő az, aki benne van Riley hadseregében, a csata végén a Cullen család megkegyelmez neki, a Volturi azonban mégis halálra ítéli.
Ez a könyv tulajdonképpen arra szolgál, hogy a vámpíroknak azt az oldalát is megismerjük, amivel szeretett Bellánknak nem kellett megküzdenie. Mégis milyen lett volna már, hogy a jószívű, kedves Bella egyik napról a másikra mindenkit meg akar ölni? Az ő karakteréhez ez tényleg nem passzol. Mi olvasók azonban mégis szerettünk volna kapni egy kisebb falatot abból, hogy milyenek is a vámpírok Stephenie Meyer fejében. Erre tökéletes ez a könyv. Megismerjük a "gonosz" vámpírokat, akiket csak a szomjúság hajt, szemrebbenés nélkül ölnek meg akárkit, és azt hiszik, hogy a napfény megöli őket. Bizony, az újszülött vámpírokat a főnök nemigazán avatta be mindenbe.
Bree Tanner egy alig pár hónapos vámpír, mégis alig emlékszik előző életére. Minden nap a túlélésért küzd. A vámpírok a bandában ugyanis egymást is ölik. Bree nem bízik senkiben, csak saját magában. Egy nap megismerkedik Diego-val, aki vonzalmat ébreszt benne. Ugyebár ez a történetünk romantikus szála. Én jobban örültem volna, ha egy kicsit részletesebben ki van dolgozva a kapcsolatuk, de egy 150 oldalas könyvtől nemigazán lehet többet várni (mármint ami a szerelmet illeti). Bree a többi vámpírhoz hasonlóan hidegvérrel gyilkol, mégsem érezzük őt negatív szereplőnek. Vagyis én nem éreztem annak. Teljesen máson van a hangsúly. A vámpíroknál természetes, hogy ölnek a vérért, Meyer így is írja le, mi pedig "elhisszük". :)

A Napfogyatkozás olyan eseményeit ismerjük meg, amikről Bella nem tudott, nem is tudhatott, pl. a Volturi beleszólását a dolgokba (ő mondta meg Victoriának, hogy mikor kell támadni). Megtudjuk, hogy Riley hogyan manipulálta a vámpírbandát, mennyire kihasználta az agresszivitásukat, és végül cserbenhagyta őket.

Összességében ez egy jó könyv, annak, aki szereti a Twilight sagat. Túl sokat nem kell tőle várni, de szórakoztató olvasmány. (A többi könyvnek viszont szerintem a nyomába sem ér.) Mielőtt megkaptam volna a könyvet, több kritikát is elolvastam. (Hát, igen... Ha nincs könyv, marad a kritika. :)) Néhányan írták, hogy vajon mit üzen az olvasóknak (főleg a fiatal lányoknak) az, hogy az erős jellemű, határozott Bree meghal, a gyámoltalan, gyenge, kétbalkezes Bella meg örökké él? Véleményem szerint ez egy nagyon érdekes gondolat, nekem eszembe sem jutott volna. Mégis úgy gondolom, hogy itt nem ezen van a hangsúly. Habár szerintem Bella is egy erős személyiség, mégis a jósága az, amit Meyer kiemel. Ő maradéktalanul jó (ami alatt rengeteg tulajdonságot lehet érteni: segítőkész, megbocsátó, hűséges, kedves, stb...) és ezért nyeri el a jutalmát, az örök életet. Nem arra akarok kilyukadni, hogy Bree meg maradéktalanul gonosz, lehett volna ő másmilyen is. Mégis ő az, aki gyilkol, és épp ezért valamilyen szinten negatív szereplő. (Amúgy nem hiszem, hogy az írónő bármit is üzenni akart volna ezzel, lehet én is óriási hibát követek el a két leányzó összehasonlításával.)

Örülök, hogy Bree karakterét jobban megismerhettem, igazán megérdemelte ő is ezt a kiegészítő novellát. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a Twilight sagat.

2011. február 1., kedd

Charlotte Brontë - Jane Eyre


„Az árván maradt Jane Eyre-t szívtelen nagynénje neveli, ám egyre súlyosabb ellentéteik miatt a néni végül árvaházba adja a kislányt. Jane-ből művelt, kedves modorú kisasszony lesz, és ennek köszönhetően sikerül tanítónőként elhelyezkednie egy jómódú különc kastélyában, Thornfield Hall-ban. Miközben az úr, Mr. Rochester szeleburdi gyámleányát pallérozza, tiszta szerelem ébred benne gazdája iránt, és legnagyobb örömére érzelmei nem maradnak viszonzatlanok. Ám a kastély és a férfi sötét titka váratlan akadályt állít boldogságuk elé. Mind Jane-nek, mind Rochesternek súlyos megpróbáltatásokon kell átesnie, míg kiderül, vajon lehet-e reményük a megalkuvás nélküli beteljesedésre. Charlotte Bronte legkiérleltebb regénye máig érvényes példát mutat méltóságból, hűségből és a magára eszmélt női lélek erejébe vetett hitből.”

Charlotte Bronte Jane Eyre című könyvét rengetegen ismerik és szeretik. Nagyon sok pozitív véleményt olvastam róla, ezért vettem kezembe én is a regényt.

A történet röviden:
A történet kezdetén Jane Eyre egy árván maradt kislány, aki nagynénjénél és unokatestvéreinél nevelkedik. Rokonai kegyetlenül bánnak vele, unokatestvérei többször bántalmazzák, nagynénje pedig egyáltalán nem titkolja, mennyire ellenszenves neki a kislány. Mrs. Reed végül nevelőintézetbe adja Jane-t. Jane számára ez egyfajta szabadulást jelent, mégis olyan, mintha egyik börtönből a másikba kerülne. Végül a lowoodi intézetben javulnak a körülmények, Jane több évet tölt itt, az utolsó kettőt már nevelőként. Egy napon azonban úgy érzi, hogy váltásra van szüksége. Hirtedést ad fel, és Thornfield Hall-ba szegődik nevelőnőnek Edward Rochester gyámleánya mellé. Az itt töltött idő alatt beleszeret gazdájába, Mr. Rochesterbe, és érzései viszonzásra találnak. Mr. Rochester megkéri Jane kezét, aki örömmel igent mond. Az oltárnál derül ki, hogy valami miatt nem kelhetnek egybe. Edward Rochesternek már van felesége. Jane nagy belső vívódások után elhagyja a szeretett férfit. Egy kis faluba megy, ott szintén nevelőnőként dolgozik. Egy napon meghallja szerelme hangját, amint őt szólítja. Másnap Jane útrakel, hogy meglátogassa Mr. Rochestert, akinek időközben meghalt a felesége. Így már semmi nem állhat a szerelem beteljesülésének útjába.

Nagyon elnyerte a tetszésemet ez a könyv, nem hittem volna, hogy egy 19. században írt regényt ekkora élvezettel is lehet olvasni.

Jane Eyre a történet kezdetén már egy erős leányzó, aki lázad és egyszerre behódol nagynénjének, az intézet vezetőjének és unokatestvéreinek. Nagyon tisztességes, erényes kisasszony válik belőle, aki segít másokon, jólelkű. Időközben nagynénjének és unokatestvéreinek is őszintén megbocsát a sok kegyetlenségért, a lelke mélyén sem érez haragot irántuk. Erős hite van, tudja mi a helyes, és a végsőkig ennek megfelelően cselekszik, nem enged saját vágyainak.
Az írónő többször kihangsúlyozza, hogy Jane szépségben erőteljesen hiányt szenved. Én mégis szépnek képzeltem őt mindig, hiszen jelleme annyira tiszta és kifogástalan, hogy az egész karaktert megszépíti.
Edward Rochester karaktere nagyon szerethető. Néha egészen komor, máskor kedveskedik és viccelődik, Jane-nel mégis egy hullámhosszon van, a húsz év korkülönbség ellenére is. Ez a korkülönbség szerintem egyáltalán nem volt zavaró, sőt, alig lehet észrevenni. Ez talán Jane érett jellemének köszönhető.
Engem nagyon megfogott Helen Burns karaktere. Ő Jane Eyre-nél néhány évvel idősebb lány, aki a lowood-i intézetben meghalt a tífuszjárványban. Ő nagyon okos, bölcs, fiatal kora ellenére sokat tud az életről, arról, hogy mi a helyes. Hite megingathatatlan, s bár nem sokat szerepel a történetben, mégis jelentős mértékben hatott Jane Eyre-re. Az írónő általa közvetíti a történet mondanivalójának egy részét. (Legalábbis én úgy érzem.) Az ő karaktere is gazdagabbá teszi a művet.

Nagyon tetszett az érzelmek erőteljes kifejezése. Az, hogy együtt lázadunk, dühöngünk, sírunk, nevetünk Jane-nel. Ahogy átérezzük fájdalmát, boldogságát, és ahogy vele együtt képesek vagyunk megbocsátani. Ez a könyv nem egyszerűen egy romantikus történet. Megmutatja, milyen az igazi szeretet, barátság, hűség, szerelem, hit...

A leírások is kifejezetten tetszettek, egy korunkbeli olvasó is bele tudja magát élni a történetbe az írónő remek ábrázolásának köszönhetően. Szívesen és évezettel ismertem meg a világot, melyben Jane Eyre (és Charlotte Bronte) él.

Egyértelműen kell egy bizonyos érettség ahhoz, hogy az egész mondanivalót meg tudjuk érteni, én mégsem akarok itt számokat mondani, ezt úgyis mindenki maga érzi. Én 2-3 évvel ezelőtt nem biztos, hogy megértettem volna.

"Charlotte Bronte legkiérleltebb regénye máig érvényes példát mutat méltóságból, hűségből és a magára eszmélt női lélek erejébe vetett hitből. "