2010. december 17., péntek

Spirit Bliss - Árnyékvilág

„A regény egy pszichológiai krimiszálakkal átszőtt romantikus történet, de van benne humor, szenvedély, feszültség, akció és erotika is. A történet egy olyan világot próbál bemutatni, amely kívülről csillogónak, izgalmasnak, boldognak tűnik, de valójában árnyék fedi. A fiatal színész, Adam Swanson egész életében az árnyék közelében élt, de az egyik pillanatról a másikra kebelezte be őt. Az újságok, a rajongói, de még a környezetében élők nagy része sem ismeri igazán. Adam a paparazzik és a rajongók zaklatását is elég nehezen viseli, de ezt még tetézi az is, hogy elkezd furcsa üzeneteket, ajándékokat és telefonhívásokat kapni. A zűrzavar közepén feltűnik egy lány az életében, Camille Jones, akinek semmi köze az Árnyékvilághoz, mégis bezárkózva, napfény nélkül éli az életét egy múltbeli sérelem miatt. Egymást segítik ki a világosságra hosszú és nehéz küzdelmek árán, melyek során önmaguk kétségeivel, bizonytalanságával és a külvilág emberi démonjaival kell megküzdeniük.”



Spirit Bliss munkásságát én nem követtem figyelemmel, az Árnyékvilág című könyvére véletlenül találtam rá a neten, és akkor láttam, hogy már több írása is van, amiket sajnos még nem sikerült elolvasnom.

Adam Swanson, a világhírű filmsztár rengeteg ifjú hölgy rajongásának tárgyát képezi, emiatt hősünk nem tud átlagos, normális életet élni. Nagyon szereti munkáját, mégis vágyik arra, hogy valaki ne a filmsztárt, hanem az igazi Adamat lássa meg benne. Ekkor feltűnik Camille, a fiatal festő lány, aki nem mutat túlzott rajongást a filmsztárok, így Adam iránt sem, mondván, hogy nem ismeri eléggé a fiút ahhoz, hogy kedvelje. Adam elkezd érdeklődni a lány iránt, pont azért, mert Camille nem úgy tekint rá, mint egy hírességre. Találkozgatnak, összejönnek, egymásba szeretnek. Egy tökéletes romantikus történek, örök romantikusoknak.

SPOILER!!!
Ezt a tökéletességet azonban többször megkeserítik az Adam hírességéből fakadó problémák: miután Adam és Camille kapcsolata nyilvánosságra kerül, néhány féltékeny rajongó megveri Camille-t. A filmsztár több, már-már fenyegetőnek tűnő üzenetet is kap, ám a történet csúcspontja az, amikor Adam megkéri Camille kezét: Adamet elrabolják, Camille-t pedig lelövik. Ekkor derül fény a legőrültebb rajongó kilétére, aki nem más, mint Stephanie, a sminkeslány. Adamat sikerül kiszabadítani, Camille is meggyógyul, és a szerelmesek boldogan élnek, míg meg nem halnak. Legalábbis reméljük. :)
SPOILER VÉGE!!!


Véleményem szerint ez a könyv egy szórakoztató, könnyed olvasmány, ami egy kis örömet csempész a zord mindennapokba. Természetesen vannak benne bakik (némelyik nem is kicsi), például szerintem magának a filmes világnak az ábrázolása sem lett túl sikeres, ezenkívül ez az Árnyékvilág dolog is elég erőltetettnek tűnik, de ha ezek felett át tudunk siklani, akkor remek egyszeri kikapcsolódást nyújt Spirit Bliss könyve.

Richelle Mead - Véreskü (Vámpírakadémia 4.)

„Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt. Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt... Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágus árnyék csókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur. Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz? Netán egy élőhalott vérszajhája? Ki ez a titokzatos Abe, a vénember? S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?”

A negyedik Vámpírakadémia kötet Rose szibériai utazásáról szól. Hősnőnk megfogadja, hogy Dmitij után ered, és megszabadítja szerelme lelkét azáltal, hogy megöli. Rose elhagyja az akadémiát, és Szibériába, Dmitrij szülőhelyére utazik. Rose különböző nagyvárosokban fordul meg, majd úgy gondolja, hogy Dmitrij szülőfalujában, Omszkban rátalál szerelmére. Utazásában Sydney, egy fiatal, alkimista lány segíti őt.

SPOILER!!!
A Véreskü című kötetben megismerjük a Belikov családot: Dmitrij édesanyját, nagymamáját és nővéreit. Rose-nak az a feladata, hogy közölje a családdal, hogy Dmitrij strigává változott. A család halottnak tekinti Dmitrijt, a temetését is magtartják. Rose egy rövid ideig a Belikov családnál marad, komolyan fontolgatja, hogy feladja, amiért jött és nem tér vissza az akadémiára sem, de Dmitrij nagymamája rávilágít, hogy hősnőnknek nem szabad megfutamodnia.
Rose néhány fiatallal egy nagyobb orosz városba megy, ahol ráakad szerelmére, azonban első találkozásukkor sajnos haboz, így Dmitrij elrabolja őt. Rose kénytelen rájönni, hogy Dmitrij személyisége igencsak eltorzult, hősnőnk iránti szerelme valamiféle uralkodási vággyá alakult át, és mindenáron azt akarja, hogy Rose maga is strigává váljon és örökké együtt legyenek. Rose eleinte reménytelen szökési kísérleteket tesz, aztán Dmitrij iszik belőle, és Rose az endorfinok hatására teljesen elkábul, elfelejti feladatát. Átlátogat Lissa elméjébe és ez felébreszti őt, így sikerül megszöknie a házból, ahol fogva tartotta Dmitrij. Elmenekül, egy hídon küzd meg szerelmével. Megöli, majd a folyóba veti Dmitrijt, ezután pedig visszatér az akadémiára.
Ebben a részben Rose megismer egy igencsak sötét alakot, aki talán maffiózó is: Abe Mazurt. Abe követeli Rose-tól, hogy hagyja el Baját. Kérése igencsak fenyegetőnek tűnik. Rose egy kicsit tart is ettől az alaktól. Végül kiderül, hogy Abe Rose édesapja, aki csak azt akarta, hogy lánya térjen vissza az akadémiára. :-)
Rose Szibériában megismer egy házaspárt is: a nő egy lélekhasználó, férje pedig dampyr. Ők mondják meg Rose-nak a történet végén, hogy egy striga visszaváltozatása nem lehetetlen, és hogy Viktor Dashkov törvénytelen testvére már állítólag visszaváltoztatott egy strigát emberré.
Rose-t, mikor visszatér az akadémiára, egy küldemény várja, melyben azt az ezüstkarót találja, amivel megölte szerelmét. Legalábbis azt hitte, hogy megölte…
SPOILER VÉGE!!!


Kifejezetten tetszett, hogy Rose egy másik földrészre látogat, az írónő igazán remekül leírja az orosz nagyvárosok hangulatát, ezáltal elősegítve, hogy könnyedén odaképzeljük magunkat. A Véreskü, a megelőző részekhez hasonlóan bővelkedik mély érzelmekben és fordulatos eseményekben, amelyek teljesen elragadják az olvasót. Végigkövetjük Rose személyiségének átalakulását, ahogy egy bulizós, fiatal tinédzserből egy érett gondolkodású lány lesz, akinek sokat kellett szenvednie.

2010. november 20., szombat

Richelle Mead - A halál csókja (Vámpírakadémia 3.)

Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának, és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős dampyr testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett. Rose nehezen összepontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére tört. Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtunkon kívül utat nyitnak a Szent Vlagyimir Akadémiába a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt. Rose körül pedig egyre nagyobb a zűrzavar.

A második rész befejezése után azonnal hozzáfogtam a harmadikhoz, ami szerintem fantasztikus és lebilincselő (akárcsak az ezt megelőző részek), de én egy kicsit elfogult vagyok :).

SPOILER!!!
Adrian Ivashkov beköltözik a Szent Vlagyimir Akadémiába, hogy Lissával együtt tanulmányozzák a lélek mágiáját. Lissa és Adrian igen sok időt töltenek együtt, ami meglehetősen zavarja Lissa barátját, Christiant. Adrian érdeklődésének tárgya azonban nem Lissa, hanem Rose, aki nem veszi komolyan a mora nemes bókjait és célozgatásait, hiszen meg van róla győződve, hogy Adrian csak szórakozni akar vele, de a fiú szándékai ennél komolyabbak. Azonban Rose Dmitrij iránt érzett szerelme, nem múlik, csak egyre erősödik. Megegyeznek, hogy nem lehetnek együtt, de nem mindig tudnak uralkodni magukon. Ebben a részben szerelmük végre "beteljesedik". :)

Lissa ugyebár gyógyszereket szed depressziója ellen, ennek azonban az a mellékhatása, hogy nem tudja használni a lelket. A lány abbahagyja a gyógyszer szedését, és fokozott ellenőrzés mellett újra elkezdi használni a mágiát. Adrian segítségével felfedezik, hogy Lissa depressziója azért nem tér vissza, mert a sötét érzelmeket Rose átveszi tőle, így az ő lelkiállapota romlik. Rose Mason szellemét látja, ami miatt eleinte leginkább félelmet és bűntudatot érez. Labilis állapota miatt Rose egyik legfontosabb feladatát, a 6 hetes terepgyakorlatot többször is elszúrja. A terepgyakorlat során minden testőrtanoncnak egy morát kell védelmeznie 6 héten keresztül, miközben "strigák" (strigának öltözött testőrök) támadják meg őket. A testőrtanoncok teljesítményét pontozzák, és ez nagymértékben befolyásolja a jövőjüket. Rosenak az egész terepgyakorlat rosszul indul, mivel Lissa helyett Christiant osztják mellé, mondván, hogy Rosenak olyan személyt is meg kell tudnia védeni, akivel nincs közöttük kötelék.

Rose és Lissa az Udvarban töltenek néhány napot Viktor Dashkov tárgyalása miatt. Ez idő alatt Tatjana, a királynő, egy remek továbbtanulási lehetőséget ajánl fel Lissának, aki elfogadja azt. Tatjana Rosezal is elbeszélget, és közli a dampyr lánnyal, hogy az unokaöccsével, Adriannel folytatott viszonyát sürgősen fejezze be. Természetesen ez a viszony egyáltalán nem létezik. Megismerjük ebben a részben Ambrose-t, aki egy dampyr férfi szolga, az udvarban. Ez nagyon szokatlan, Rose-t teljesen megdöbbenti, hogy egy dampyr férfi nem testőrködik. Pletykák szerint Ambrose a királynő amolyan ágyas féléje is.

Az akadémiában létrejön egy kör (a Mana), amelynek tagjai olyan morák, akik a dampyr testőrök oldalán kívánnak harcolni. Olyan morákat vesznek be, akik tudnak bűbájt használni. Lissát is be akarják szervezni, de ő nem kíván a kör tagja lenni, és tagadja, hogy képes a bűbájhasználatra, ezért erőszakkal próbálják rávenni, hogy bűbájt használjon. (Támadóit bűbájjal le tudná állítani.) De Rose a kötelék segítségével időben érzékeli, hogy Lissa bajban van, és a segítségére siet. A Mana tagjai az Akadémia határához közel gyakorolnak, és mivel mágikus erejüket negatív célokra használják (sok tagjuk csak úgy képes bűbájt alkalmazni, hogy közben más mágia segítségével bántalmazzák, és az ez által kiváltott stressz segíti elő a bűbájhasználást) az Akadémia mágikus védelme legyengül. Ezt a strigák kihasználják, és betörnek az Akadémia területére. A támadás a testőröket váratlanul érte. Sok strigát megölnek, de több testőr és mora odaveszett, és néhányat el is hurcolnak. Mason szelleme "elmondja" Rose-nak, hol rejtőznek a strigák és hol tartják fogva a rabokat. A testőrök (és néhány mora, meg néhány idősebb testőrtanonc) mentőakciót szerveznek a foglyok kiszabadítására. A mentőakció sikeresnek könyvelhető el, viszont Dmitrijt elrabolják és strigává változtatják. Rose a megmentésére indul, ehhez Adrian ad neki pénzt, azzal a feltétellel, hogy miután Rose visszatér, ad a fiúnak egy tisztességes esélyt.

Engem nagyon fellelkesített, hogy Rose és Dmitrij szerelme beteljesedik, és felcsillan a remény arra, hogy együtt lehetnek (természetesen Rose érettségije után). Rose Mason halála iránt érzett bűntudatát és lelkivilágának romlását az írónő remekül megjeleníti. Rose agresszivitása egyre erősebbé válik, és ő maga is gyakran tapasztalja, hogy kezdi elveszíteni a kontrollt a tudata felett. Nagyon fél attól, hogy meg fog őrülni. Mason szellemét is gyakran látja, amit a stressz okozta fárdtságnak tud be, de később megtudja, hogy ez az „árnyékcsókoltság” egyik hatása.
SPOILER VÉGE!!!



Szerintem ez a kötet nagyon izgalmas és érzelemdús, ezt is csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy fordulatos, eseményekkel gazdag történetre vágyik. Ez a rész sem túl hosszú, így az elfoglaltabb olvasók is viszonylag hamar a végére érnek.

2010. november 3., szerda

J. R. Ward - Kapzsiság

Jim Heron a bosszú angyala. Nem ismer sem kegyelmet, sem szánalmat. A bűn a lételeme. Amikor bukott angyalként a Földre érkezik, mégis sorsszerű megbízatást kap: hét ember lelkét kell megmentenie a főbűnöktől. Fegyvere: a szeretet ereje. Ellensége: a legsötétebb gonosz. Nem vallhat kudarcot. Vin diPietro velejéig romlott üzletember, aki csak a pénz szavának engedelmeskedik. Váratlanul azonban feltűnik az őrangyal és egy gyönyörű nő, és Vin válaszút elé kerül: vajon a végzete, a józan esze és a szíve mind ugyanabba az irányba mutat? Egy gonosz erő készen áll rá, hogy bekebelezze a lelkét. Kénytelen együtt dolgozni a bukott angyallal, hogy megnyerje magának szíve választottját, és megváltsa lelkét az örök kárhozattól... J. R. Ward bestsellersorozata a hét főbűnről, szerelemről és szenvedélyről, sikerről és gazdagságról világszerte meghódította a Fekete Tőr Testvériség sorozat rajongóit.

J. R. Ward Fekete tőr testvériség sorozata az egyik kedvenc sorozatom, ezért amint időm engedte, elolvastam Ward Kapzsiság című könyvét is. Ward stílusa ebben a könyvben is meghatározó, viszont nem olyan jelentős a szerelmi szál, mint a Fekete tőr testvériség sorozatban.

SPOILER!!!
A szerelmespárt Vin és Marie-Terese alkotja. A történet elején Vinnek azonban már barátnője van (Devina), akinek a kezét is meg akarja kérni. Viszont később kiderül, hogy Devina egy gonosz démon, aki miatt Vin lelke veszélyben van. Az angyalok azért küldik vissza Jim Heront a földre, hogy megmentse Vin (és még 6 ember) lelkét az örök kárhozattól, hogy a Mennyország "nyerjen" a pokol ellen vívott küzdelemben. Jim egy afféle semleges bíró. (Jimet egyébként a könyv elején halandóként ismerjük meg, tanúi vagyunk, hogy válik bukott angyallá.)

Vin egy nagyon gazdag és nagyon kapzsi üzletember, akit semmi más nem érdekel, csak a pénz. Gyermekkorától kezdve látomásai voltak a jövőről, amik nagyon kiakasztották őt, ezért felkeresett egy médiumot, aki megosztotta vele a szertartás lépéseit, ami által megszabadulhat a nemkívánatos képességétől. Később kiderül, hogy ez a médium Devina volt, aki kiszemelte magának Vin lelkét, és egy olyan szertartás menetét árulta el a férfinak, aminek a segítségével a démon bekebelezheti áldozata lelkét.
A történet folyamán Jim és két barátja azon fáradozik, hogy Marie-Terese és Vin szerelme beteljesüljön és Vint megszabadítsák a démontól, ezáltal megmentsék a férfi lelkét, így ez első "meccset" a Mennyország nyeri meg. (Az írónő az Előszóban egy focimeccshez hasonlítja az életet.)

A könyvben még egy szálról olvashatunk, melyben egy férfi, aki megszállottan rajong Marie-Terese-ért, követi a nőt. Meggyilkol néhány embert, majd meg akarja ölni Marie-Terese-t, hogy szerelme örökké vele legyen.
SPOILER VÉGE!!!

Marie-Terese egy prostituált egy klubban (a Vasálarcosban, aminek Trez a tulajdonosa :) ), nagyon bonyolult és problémákkal teli élete van, a fiáról kell gondoskodnia, rengeteg adósságot kell visszafizetnie, ezért "választotta" ezt a hivatást. Marie-Terese számomra szimtatikus szereplő volt, az írónő már a kezdet kezdetén eloszlatja az előítéleteket, amiket a nő szakmája vált ki bennünk. Egyértelműen ő egy áldozat, akinek nehéz sorsa van, és boldogulni próbál.

Devina az én szememben szintén áldozat volt. Igaz, a történet elején megcsalja Vint, de annak is megvan az oka. Lehet, hogy csak nekem nem esett le a tantusz, de én sajnáltam Devinát, amiért annyira próbál megfelelni Vinnek, és ő mégis egy prostituáltra, Marie-Terese-re figyel fel. Azonban hamar megismerjük a démon igazi arcát.
Jim Heron egy bukott angyal. Az ő feladata, hogy 7 embert megmentsen, akik valamilyen főbűnt követtek el, ezért lelkük örök kárhozatra van ítélve. Jim egy semleges bíró, benne ugyanannyi jó van, mint gonosz. Nagyon tud szeretni, gondoskodó, ugyanakkor korábban bérgyilkos volt, és nem jelentett neki gondot néhány élet kioltása. Rajta keresztül megjelenik Ward humora és szarkazmusa.

Nekem nagyon tetszett a könyvben, hogy néhány ismerős alak és helyszín tűnik fel a Fekete tőr testvériségből. Remélem, hogy a következő kötetekben néhány testvér is felbukkan majd.

Aki olvasta, és szereti Ward Fekete tőr testvériség sorozatát, annak csak ajánlani tudom. (De természetesen másoknak is :-))

2010. november 2., kedd

Richelle Mead - Dermesztő ölelés (Vámpírakadémia 2.)

„Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg. A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re. Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell. De a hősiességnek mindig ára van.”

Amint letettem a Vámpírakadémia első részét, már vettem is kezembe a másodikat. A Dermesztő ölelés cselekménye még izgalmasabb, az érzelmek intenzívebbek.
A strigatámadások egyre gyakoribbá válnak, és minden jel arra mutat, hogy a halhatatlan vámpírokat már a napfény sem hátráltatja, mivel embereket vettek be csapataikba. Ezért a Szent Vlagyimir Akadémia tanulói az ünnepek idején egy sítábor területén lehetnek együtt családjaikkal.
Ebben a kötetben megismerjük Rose édesanyját, Janine Hathaway-t, valamint Christian Ozera nővérét, Tását.

SPOILER!!!
Tása Ozera egy jelentős alak a könyvben, annak ellenére, hogy nem főszereplője a történetnek. Tása rávilágít arra, hogy a moráknak nem csak "bűvészmutatványokra" kellene használniuk mágikus erejüket, hanem testőrük oldalán harcolhatnának a strigák ellen. Ezzel a felvetésével heves vitákat robbant ki a nemesi körökben.
Megismerkedünk Adrian Ivaskovval, aki szintén egy nemesi származású mora. Ő is lélekhasználó, akárcsak Lissa, de a lánnyal ellentétben nem képes (egyelőre) gyógyításra, ő mások álmában tud megjelenni és látja az aurákat.
Dmitrij Rosenak beszámol egy újabb strigatámadásról, és elmeséli, hogy a képzett testőrök feltételezése szerint hol tartózkodhat a szóban forgó strigacsapat. Rose ezt elkotyogja barátjának, Masonnek, aki néhány haverjával úgy határoz, hogy "leszámol" az ellenséggel. (Hát igen, kicsit nagy volt az önbizalmuk, amiért azt gondolták, hogy erre egyedül képesek.) Megszöknek a sítáborból, de Rose erről értesül, és Christiannal utánuk ered. Még időben megtalálják társaikat, de elrabolják őket.
SPOILER VÉGE!!!

Tetszett a történetben az, ahogy átalakul Rose és Janine viszonya, ahogy közelebb kerülnek egymáshoz. Rose lassan, de szemmel láthatóan egyre érettebbé és megfontoltabbá válik. Bizonyos dolgokban meggondolatlan, míg más, fontos, életbevágó dolgokban igazi testőrként, felnőttként viselkedik.
Tását nagyon szimpatikusnak találtam, ő egy bátor, okos nő, akinek meg kell küzdenie az arisztokraták előítéleteivel, mivel testvére önként változott strigává.


Ennek a kötetnek a története is sokkal izgalmasabb és fordulatosabb, mint ahogy én leírtam. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Szerintem nem hosszú kötetek, az is bátran fogjon hozzá, akinek kevés szabadideje van.

2010. november 1., hétfő

Richelle Mead - Vámpírakadémia

„Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa a vérre – viszonylag konszolidáltan – szomjazó mora vámpírok egyik nagytiszteletű családjának egyetlen leszármazottja és túlélője. Rose, aki életét tette fel legjobb barátnője védelmezésére, a dampyr testőrtanoncok sorát erősíti. A vaskapukon kívül a vérszomjas, élőhalott vámpírok, a strigák lesik az alkalmat, hogy elvegyék életüket, és magukhoz hasonlóvá tegyék őket. De a kapukon belül sem veszélytelen az életük: Lissa különleges mágikus képességei legalább annyira megkeserítik a mindennapjaikat, mint a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem.”

Ezt a könyvet drága barátnőm, Edit nyomta a kezembe, amikor panaszkodtam neki, hogy nincs ötletem, nem tudom, hogy mit olvassak. Nagyon megtetszett a történet, lenyűgözött az írónő által megalkotott világ és a fordulatos cselekmény. Ebben a könyvben Richelle Mead egy vámpírokkal teli, teljesen egyedi világot teremt meg, ahol léteznek "jó" vámpírok, a morák, "rossz" vámpírok, a strigák, a morákat védelmező dampyrok, valamint emberek. A strigák halhatatlanok, és a morákra vadásznak, mivel a vérüktől sokkal erősebbek lesznek. A dampyroknak ezért is kell védelmezniük a morákat, valamint a dampyrok csak a morák segítségével tudnak szaporodni, ezért sem hagyhatják, hogy a strigák győzedelmeskedjenek a jó vámpírok felett.
A moráknak mágikus erejük van, 4 féle elemre szakosodhatnak: föld, tűz, víz, levegő.
Lissa Dragomir egy nemesi származású mora, aki barátnőjével és leendő testőrével, Rose Hathawayel két év szökés után visszakényszerül a Szent Valgyimir Akadémia vaskapui mögé. Lissa és Rose között különleges kötelék van, amelynek köszönhetően Rose érezni tudja Lissát, bármikor meg tudja találni barátnőjét.

SPOILER!!!
A Szent Vlagyimir Akadémiában a morák és a dampyrok tanulnak. Itt képezik ki a dampyrokat testőrökké. Mivel Rose két évvel le van maradva, különórákra van szüksége. Dmitrij Belikov testőrrel kell naponta edzenie, hogy a tanév végén sikeresen levizsgázzon. Rose és Dmitrij már megismerkedésük óta vonzódnak egymáshoz, de szerelmük nem teljesedhet be a korkülönbség miatt (7 év), valamint azért, mert mindketten Lissa testőrei lesznek.
Rose barátnője, Lissa még nem szakosodott egyik elemre sem, emiatt többen bántják is. Később kiderül, hogy ő egy 5. elemre, a lélekre szakosodott. A lélekhasználók sok különleges dologra képesek, Lissa például gyógyítani tud. Ezt a képességét egy rokona, Viktor Daskov akarja kihasználni. Viktor nagyon beteg, meg vannak számlálva a napjai, azonban ő akar lenni az uralkodó. Ezért elrabolja Lissát, hogy a lány meggyógyítsa őt. Lissát Rose, Dmitrij, Chrtistian (Lissa barátja) és a testőrök megmentik, a barátnők kötelékének köszönhetően.
A cselekmény ennél sokkal fordulatosabb, én csak a nagyon lényeges dolgokat írtam le.
SPOILER VÉGE!!!


Richelle Mead könyvében vannak azokban kifogásolható dolgok is, amik akár rossz példát is mutathatnak az olvasóknak, ilyen többek között a tinédzser lányok mértéktelen bulizása és alkoholfogyasztása. Ennek ellenére nekem nagyon tetszett a Vámpírakadémia, és ajánlom mindenkinek, aki szereti a vámpíros könyveket.

2010. szeptember 24., péntek

J. R. Ward - Halhatatlan szerető


„A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között... John Matthew valódi kilétét homály fedi. A Testvériség befogadta, de senki sem tudja, honnan jött, vagy ki is ő valójában. Pedig halott testvérük, Darius tért vissza új testben, új küldetéssel. Miközben Johnt személyes bosszú fűti, szembekerül a megtestesült Gonosszal, akinek legyőzéséhez mindkét énjére szüksége lesz. Xhex, a bérgyilkosnő, titokban régóta szenvedélyesen vágyik Johnra. Egy szeretőjét már elvesztette, ezért nem akarja, hogy egy újabb értékes férfi is áldozatul essen a háborúnak. Azonban hamarosan rájön, hogy a szerelem, akárcsak a végzet, elkerülhetetlen... J. R. Ward neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve marad.”

J. R. Ward Fekete tőr testvériség sorozata akkor keltette fel a figyelmem, amikor egy másik könyvet rendeltem az Internetről. A postaköltség miatt úgy voltam vele, hogy inkább több könyvet érné meg vásárolni, ezért egy kis böngészés után Ward sorozata mellett döntöttem. Ekkor rendeltem meg az Éjsötét szerető című könyvet, ami teljesen magával ragadott, így sorban vásároltam a következő köteteket.

A Halhatatlan szerető főhőse John Matthew, aki a Megsebzett szerető című részben tűnt fel először. Ő már akkor is nagyon szimpatikus volt nekem, egyre jobban megkedveltem őt, és megörültem, amikor megtudtam, hogy külön kötete lesz az ő történetének is. Darius az Éjsötét szerető című könyvben meghalt, és ő tért vissza John alakjában.
SPOILER!!!
John Xhex személyében leli meg a könyv végén a boldogságot, és a történet során fény derül arra is, hogy John miért vonzódott már az első pillanattól fogva Xhexhez. Annyit elárulok, hogy az egésznek Dariushoz van köze. :)
Xhexet Lash tartotta fogva, de Lash fokozatosan gyengült, (hiszen vámpíroldalának még szüksége volt a vérre) így Xhex meg tudott szökni tőle. John ezután rátalált a nőre, aki haldoklott. John és Xhex egyáltalán nem közömbösek egymás iránt, de megbeszélték, hogy amint elkapják Lasht, elválnak útjaik. Az Alantasok társaságában Lash elvesztette kulcspozícióját és azon dolgozott, hogy saját sereget hozzon létre. Alantasokat teremtett, és az Omega ellenségévé vált. John, Xhex és a testvérek végül rátaláltak Lashre, és Johnnak lehetősége lett volna rá, hogy megölje őt, ő mégis átadta szerelmének az alantast, hogy Xhex elégtételt vehessen. Ez után John és Xhex mégis úgy döntöttek, hogy együtt akarnak lenni, össze is házasodnak. :)
Ebben a kötetben többet megtudunk Dariusról, és Xhex történetét is megismerjük, az esküvő előtt még az édesanyja is felbukkan.
SPOILER VÉGE!!!

Ward stílusa továbbra is lebilincselő és szórakoztató, leírásai részletesek, a karakter kidolgozások alaposak.