Cassandra Clare - Csontváros (Végzet ereklyéi 1.)

„Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...”

Cassandra Clare Csontváros című könyvét nem sokkal a magyarországi megjelenés után olvastam először. Emlékszem, némi izgalmas olvasnivaló után kutatva bolyongtam a könyvesboltban, amikor megláttam ezt a viszonylag terjedelmes, vonzó borítóval rendelkező könyvet, amelynek a fülszövege nem igazán ragadott meg, mégis úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt. A Csontváros megvásárlására egy nagyon jó döntésnek bizonyult, mivel a története úgy elvarázsolt, ahogy eddig kevés műnek sikerült.

A Végzet ereklyéi sorozatban Cassandra Clare egy igazán magával ragadó világot teremtett meg, melynek főszereplői az Árnyvadászok, de találkozunk még vámpírokkal, tündérekkel, vérfarkasokkal, boszorkánymesterekkel, angyalokkal és démonokkal. Az Alvilágiak kisebb konfliktusai, valamint az Árnyvadászok és a démonok életre szóló háborúi gazdagítják az izgalmas történetet, melynek váratlan fordulatai, varázslatos részletei lehengerlik az olvasót.

A történet középpontjában egy tizenöt éves kamaszlány, Clary Fray áll, akit mindennapi tinédzserproblémák gyötörnek (túl alacsony, túl vörös a haja), ám egy napon elrabolják az édesanyját, így Clary-ben számtalan kérdés merül fel, melyre a válaszokat keresi: Ki rabolta el az édesanyját, és miért? Mit rejt az ő múltja, miért titkolta el az édesanyja, hogy mi ő valójában? A válaszok keresésében segítségére vannak az Árnyvadászok: a szarkasztikus Jace, a gyönyörű Isabelle és testvére, Alec, valamint Hodge, a New York-i Intézet vezetője.

Az írónő egy pillanatra sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét, ide-oda kapkodjuk a fejünket a különböző mágikus tárgyak és lények között, miközben a heves csaták pillanataiban tövig rágjuk a körmünket az izgalomtól. Clare a legtöbb főszereplő sorsát, múltját is megismertette velünk, gondosan hagyva néhány titokzatos foltot, amik szintén álmatlan éjszakákat okoznak a szerencsétlen, vagy éppen nagyon is szerencsés olvasónak.

Clary egyik napról a másikra csöppen az Árnyvadászok veszélyes világába, ahol minden mese igaznak bizonyul, az élete többször veszélybe kerül, és mivel édesanyja eddig gondosan elzárta ettől a világtól, nincs felkészülve a rá váró veszedelmekre. El kell ismernünk, a vörös hajú lányka igazán jól veszi az előtte felbukkanó akadályokat, bátran veti bele magát a harcokba, s közben nem feledkezik meg legjobb barátjáról, Simonról sem.

Clarynek, múltja felkutatásában segítségére van Jace, az aranyhajú, aranyszemű Árnyvadász, akinek mindenre van egy-egy odaillő beszólása, melyek megmosolyogtatják az olvasót.

Clare nagyon részletesen felépítette az Árnyvadászok világát, kitért a történelmükre és egy kicsit a politikára is, amelyek csak még inkább közelebb hozták ezeket a természetfeletti lényeket az olvasóhoz.

Nekem kiemelkedően tetszett az Árnyvadászok megszületését elmesélő történet, a Raziel angyal személyéhez fűződő legenda, a rúnák szerepe, és a Néma Testvérek titokzatos jelenléte.

A könyv sikerét mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy Lily Collins és Jamie Campbell Bower főszereplésével film készült belőle, amelyet 2013 augusztusában mutattak be a mozikban.