Nyáron megnéztem a Veronika meg akar halni című filmet, és teljesen magával ragadott, ezért úgy döntöttem, hogy sort fogok keríteni a könyv elolvasására is. Hősnőnk, Veronika egy huszonéves fiatal nő, akinek egy napon elege lesz az élet sivárságából, és ezért öngyilkosságot kísérel meg. Ezt a döntését nem egy tragikus esemény váltja ki, hanem leginkább egy folyamat eredménye, melynek végére Veronika se nem boldog, se nem szomorú, egyszerűen közönyössé válik. Az író részletesen leírja Veronika gondolatait és érzéseit a világgal kapcsolatban, megtudjuk, hogy miért akar meghalni. Hősnőnk azonban életben marad, és a ljubljanai Villete elmegyógyintézetben ébred, ahol közlik vele, hogy a szíve maradandó károsodást szenvedett, ezért pár napon belül meg fog halni. Veronika számára ez hatalmas csalódást jelent, ugyanis nem akar még több napig szenvedni ezen a világon, nem akarja napokig várni a halált. Végül megnyugszik, és kezd nyitottabbá válni az elmegyógyintézet és annak lakói felé. Újra elkezd zongorázni, megismeri Marit, Zedkát és Eduardot, és ami a legfontosabb, pár nap elteltével újra élni akar, de sajnos már nincs visszaút, ezért igyekszik kihasználni a napokat, amiket még a sorstól kap.
Több szálon fut a cselekmény, ezek közül kettőt emelnék ki. Az egyik szál Veronika története: megismerjük Veronika múltját, egykori vágyait és céljait, érzelmeit és gondolatait. Az író igazán részletesen kidolgozta az ő karakterét. A könyv eleje különösen elgondolkodtatott, amikor Veronika az öngyilkosság elkövetése előtt merengett. Eszébe jutottak egész általános dolgok is, de néhányszor elveszett a részletekben, gondolatai csapongtak, de mégis összeszedett volt az egész. Olvasott egy cikket, felötlött benne, hogy senki sem tudja, hol van Szlovénia, megörült egy fiú mosolyának, belegondolt, hogy létezik-e Isten, felidézi, hogy miért ezt a módját választotta az öngyilkosságnak. Ezeken kívül az események előrehaladtával megtudjuk azt is, hogy Veronika miért érez olyan ellentmondásosan a szülei iránt.
A másik szál, amit én kifejezetten érdekesnek találtam Igor doktorhoz kapcsolódik, akinek igen különös elmélete van az elmebetegségről. Szerinte ugyanis az emberek félnek és túlságosan gátlásosak ahhoz, hogy megvalósítsák vágyaikat, inkább elfojtják őket, és megmérgezi őket a Vitriol, azaz a Keserűség, ami az őrültség oka.
Veronika mellett Eduard karakterét emelném ki. Ő egy fiatal skizofrén férfi, aki alig beszél, Veronikához eleinte egyáltalán nem szól. A lány zongorajátéka azonban lenyűgözi őt, és néhány együtt töltött nap után egymásba szeretnek.
Sok értékes gondolatot olvasni a könyvben, ezek közül emelnék ki néhányat:
" - Én inkább elmegyek, nem akarok zavarni.
Mari behúzódott vele az egyik sarokba.
- Hát te tényleg semmit nem tanultál, még a halál közelségében sem? Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja! "
"... maradjatok őrültek, de viselkedjetek úgy, mintha normális emberek lennétek. Ne féljetek mások lenni, de tanuljátok meg, hogyan kell feltűnés nélkül csinálni."
"Az ember már csak ilyen ... Érzelmei nagy részét félelemmel helyettesíti."
Mikor olvastam a könyvet, akarva akaratlanul összehasonlítottam a filmmel. A filmben kevésbé ismerjük meg a Villete lakóit, nemigazán hallunk Igor doktor elméletéről, jelentősebb szerepet kapnak az érzelmek, pontosabban Veronika és Eduard szerelme áll a középpontban. Talán a filmben kicsit le van egyszerűsítve a dolog, úgy tűnik, hogy Veronika a szerelem miatt akar élni, holott ez egy összetettebb folyamat, melyben Eduard fontos, de nem kizárólagos szerepet játszik. A filmben nem ismerjük meg Eduard történetét, a könyvben viszont aránylag részletesen le vannak írva a skizofrén fiú érzelmei és a múltja is.
Összességében a könyv és a film is lenyűgöző és magával ragadó, igazán elgondolkodtatja az olvasót és felhívja a figyelmünket a valóban fontos dolgokra.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése