2013. október 1., kedd

Paulo Coelho - Veronika meg akar halni

Nyáron megnéztem a Veronika meg akar halni című filmet, és teljesen magával ragadott, ezért úgy döntöttem, hogy sort fogok keríteni a könyv elolvasására is. Hősnőnk, Veronika egy huszonéves fiatal nő, akinek egy napon  elege lesz az élet sivárságából, és ezért öngyilkosságot kísérel meg. Ezt a döntését nem egy tragikus esemény váltja ki, hanem leginkább egy folyamat eredménye, melynek végére Veronika se nem boldog, se nem szomorú, egyszerűen közönyössé válik. Az író részletesen leírja Veronika gondolatait és érzéseit a világgal kapcsolatban, megtudjuk, hogy miért akar meghalni. Hősnőnk azonban életben marad, és a ljubljanai Villete elmegyógyintézetben ébred, ahol közlik vele, hogy a szíve maradandó károsodást szenvedett, ezért pár napon belül meg fog halni. Veronika számára ez hatalmas csalódást jelent, ugyanis nem akar még több napig szenvedni ezen a világon, nem akarja napokig várni a halált. Végül megnyugszik, és kezd nyitottabbá válni az elmegyógyintézet és annak lakói felé. Újra elkezd zongorázni, megismeri Marit, Zedkát és Eduardot, és ami a legfontosabb, pár nap elteltével újra élni akar, de sajnos már nincs visszaút, ezért igyekszik kihasználni a napokat, amiket még a sorstól kap.
Több szálon fut a cselekmény, ezek közül kettőt emelnék ki. Az egyik szál Veronika története: megismerjük Veronika múltját, egykori vágyait és céljait, érzelmeit és gondolatait. Az író igazán részletesen kidolgozta az ő karakterét. A könyv eleje különösen elgondolkodtatott, amikor Veronika az öngyilkosság elkövetése előtt merengett. Eszébe jutottak egész általános dolgok is, de néhányszor elveszett a részletekben, gondolatai csapongtak, de mégis összeszedett volt az egész. Olvasott egy cikket, felötlött benne, hogy senki sem tudja, hol van Szlovénia, megörült egy fiú mosolyának, belegondolt, hogy létezik-e Isten, felidézi, hogy miért ezt a módját választotta az öngyilkosságnak. Ezeken kívül az események előrehaladtával megtudjuk azt is, hogy Veronika miért érez olyan ellentmondásosan a szülei iránt.
A másik szál, amit én kifejezetten érdekesnek találtam Igor doktorhoz kapcsolódik, akinek igen különös elmélete van az elmebetegségről. Szerinte ugyanis az emberek félnek és túlságosan gátlásosak ahhoz, hogy megvalósítsák vágyaikat, inkább elfojtják őket, és megmérgezi őket a Vitriol, azaz a Keserűség, ami az őrültség oka.
Veronika mellett Eduard karakterét emelném ki. Ő egy fiatal skizofrén férfi, aki alig beszél, Veronikához eleinte egyáltalán nem szól. A lány zongorajátéka azonban lenyűgözi őt, és néhány együtt töltött nap után egymásba szeretnek.
Sok értékes gondolatot olvasni a könyvben, ezek közül emelnék ki néhányat:
" - Én inkább elmegyek, nem akarok zavarni.
Mari behúzódott vele az egyik sarokba.
- Hát te tényleg semmit nem tanultál, még a halál közelségében sem? Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja! "
"... maradjatok őrültek, de viselkedjetek úgy, mintha normális emberek lennétek. Ne féljetek mások lenni, de tanuljátok meg, hogyan kell feltűnés nélkül csinálni."
"Az ember már csak ilyen ... Érzelmei nagy részét félelemmel helyettesíti."
Mikor olvastam a könyvet, akarva akaratlanul összehasonlítottam a filmmel. A filmben kevésbé ismerjük meg a Villete lakóit, nemigazán hallunk Igor doktor elméletéről, jelentősebb szerepet kapnak az érzelmek, pontosabban Veronika és Eduard szerelme áll a középpontban. Talán a filmben kicsit le van egyszerűsítve a dolog, úgy tűnik, hogy Veronika a szerelem miatt akar élni, holott ez egy összetettebb folyamat, melyben Eduard fontos, de nem kizárólagos szerepet játszik. A filmben nem ismerjük meg Eduard történetét, a könyvben viszont aránylag részletesen le vannak írva a skizofrén fiú érzelmei és a múltja is.
Összességében a könyv és a film is lenyűgöző és magával ragadó, igazán elgondolkodtatja az olvasót és felhívja a figyelmünket a valóban fontos dolgokra.

2013. szeptember 10., kedd

Cassandra Clare - Csontváros (Végzet ereklyéi 1.)

„Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...”

Cassandra Clare Csontváros című könyvét nem sokkal a magyarországi megjelenés után olvastam először. Emlékszem, némi izgalmas olvasnivaló után kutatva bolyongtam a könyvesboltban, amikor megláttam ezt a viszonylag terjedelmes, vonzó borítóval rendelkező könyvet, amelynek a fülszövege nem igazán ragadott meg, mégis úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt. A Csontváros megvásárlására egy nagyon jó döntésnek bizonyult, mivel a története úgy elvarázsolt, ahogy eddig kevés műnek sikerült.

A Végzet ereklyéi sorozatban Cassandra Clare egy igazán magával ragadó világot teremtett meg, melynek főszereplői az Árnyvadászok, de találkozunk még vámpírokkal, tündérekkel, vérfarkasokkal, boszorkánymesterekkel, angyalokkal és démonokkal. Az Alvilágiak kisebb konfliktusai, valamint az Árnyvadászok és a démonok életre szóló háborúi gazdagítják az izgalmas történetet, melynek váratlan fordulatai, varázslatos részletei lehengerlik az olvasót.
A történet középpontjában egy tizenöt éves kamaszlány, Clary Fray áll, akit mindennapi tinédzserproblémák gyötörnek (túl alacsony, túl vörös a haja), ám egy napon elrabolják az édesanyját, így Clary-ben számtalan kérdés merül fel, melyre a válaszokat keresi: Ki rabolta el az édesanyját, és miért? Mit rejt az ő múltja, miért titkolta el az édesanyja, hogy mi ő valójában? A válaszok keresésében segítségére vannak az Árnyvadászok: a szarkasztikus Jace, a gyönyörű Isabelle és testvére, Alec, valamint Hodge, a New York-i Intézet vezetője.

Az írónő egy pillanatra sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét, ide-oda kapkodjuk a fejünket a különböző mágikus tárgyak és lények között, miközben a heves csaták pillanataiban tövig rágjuk a körmünket az izgalomtól. Clare a legtöbb főszereplő sorsát, múltját is megismertette velünk, gondosan hagyva néhány titokzatos foltot, amik szintén álmatlan éjszakákat okoznak a szerencsétlen, vagy éppen nagyon is szerencsés olvasónak.
Clary egyik napról a másikra csöppen az Árnyvadászok veszélyes világába, ahol minden mese igaznak bizonyul, az élete többször veszélybe kerül, és mivel édesanyja eddig gondosan elzárta ettől a világtól, nincs felkészülve a rá váró veszedelmekre. El kell ismernünk, a vörös hajú lányka igazán jól veszi az előtte felbukkanó akadályokat, bátran veti bele magát a harcokba, s közben nem feledkezik meg legjobb barátjáról, Simonról sem.
Clarynek, múltja felkutatásában segítségére van Jace, az aranyhajú, aranyszemű Árnyvadász, akinek mindenre van egy-egy odaillő beszólása, melyek megmosolyogtatják az olvasót.
Clare nagyon részletesen felépítette az Árnyvadászok világát, kitért a történelmükre és egy kicsit a politikára is, amelyek csak még inkább közelebb hozták ezeket a természetfeletti lényeket az olvasóhoz.
Nekem kiemelkedően tetszett az Árnyvadászok megszületését elmesélő történet, a Raziel angyal személyéhez fűződő legenda, a rúnák szerepe, és a Néma Testvérek titokzatos jelenléte.

A könyv sikerét mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy Lily Collins és Jamie Campbell Bower főszereplésével film készült belőle, amelyet 2013 augusztusában mutattak be a mozikban.

2013. április 19., péntek

Laurell K. Hamilton - Obszidián pillangó (Anita Blake 9.)

Hivatását tekintve Edward fejvadász. Mindegy, hogy milyen szörnyről van szó, neki csak az a fontos, hogy a hajsza minél hosszabb és véresebb legyen. Edward most Új-Mexikóba viszi Anitát, hogy segítsen neki egy problémás ügy felderítésében. Valami ismeretlen és titokzatos szörnyeteg vérszomjas zombikat gyárt az áldozataiból, ez pedig nem jelent túl sok jót a helyiek számára. Új-Mexikó kietlen, sivatagos világába csöppenve Anita hamarosan az események sűrűjében találja magát. A rejtélyes gyilkosságok, ősi azték szertartások, vámpírok és farkasemberek között Anita már nemcsak az életéért küzd, hanem a józan eszéért is, hogy belőle ne válhasson olyan könyörtelen gyilkológép, mint Edward.”

Ugye emlékszünk, hogy Anita Blake tartozik a mi Edwardunknak egy szívességgel, amiért kinyírta egy haverját? A könyörtelen bérgyilkos most behajtja hősnőnk tartozását, és Új-Mexikóba „invitálja”, hogy segítsen egy helyi ügyet megoldani: Albuquerque-ben valami kegyetlenül gyilkol, a túlélőket pedig elevenen megnyúzza. Edward összehoz egy kisebb csapatot, melyben Anita az egyedüli nő és szembe kell szálljon a nőgyűlölő (vagy inkább nőgyilkoló?) Olaffal és a mindig kanos Bernardoval, emellett a rendőrség sem könnyíti meg a dolgát, hiszen Marks hadnagy igencsak babonás, és Anitát valamiféle lelketlen, gonosz boszorkánynak tartja. Eközben valami ismeretlen lény embereket gyilkol, maga után véres cafatokat hagyva, néhány túlélőt pedig elevenen megnyúz és megcsonkít, azonban semmi nyoma annak, hogy valamilyen eszközt használna, ezért gyanakodnak hőseink arra, hogy a tettes természetfeletti lény. Vajon a város vámpírúrnőjének, Obszidián pillangónak köze lehet az eseményekhez, aki önmagát ősi azték istennek tartja?
Nekem igazán tetszett ez a rész, legfőképpen azért, mert Edward komolyabb szerepet kapott benne, és újra nagyobb hangsúlyt kap a nyomozás, amit már hiányoltam a megelőző AB kötetekből. Edward, mint Ted Forrester éli világát Albuquerque-ben, épp nősülni készül, ez persze nagyon meghökkenti Anitát, nem kevésbé az olvasót. Ted kiváló pótapa is, egész jól kijön menyasszonya, Donna gyerekeivel, közben természetesen titkolja, hogy ki is ő valójában és mivel tölti mindennapjait. Jean-Claude-ot egy kicsit hiányoltam, de végül nem bánom, hogy nem kapott nagy szerepet ebben a részben, így legalább nem válik unalmassá.
A város úrnője, Obszidián pillangó, más néven Itzpapalotl egy ősi azték istennek (vagy annak egy leszármazottjának?) tartja magát, azaz szerinte ő nem egy közönséges vámpír. Különleges képességei, a többi mestervámpírhoz hasonlóan neki is vannak, ezeket kihasználva azték rituálékat is végez az ősi hagyományoknak megfelelően. Ez az azték vonal tetszett, szerintem kellően ki volt dolgozva és egy eddig nem látott lény is felbukkant a történetben.


2013. április 3., szerda

Laurell K. Hamilton - Sápadt hold (Anita Blake 8.)

Amikor Anita megtudja, hogy volt szeretőjét, Richardot nemi erőszak vádjával letartóztatták Tennessee-ben, összehívja a csapatot. Egy ügyvéd és számos vámpír, no meg vérfarkas kíséretében érkezik meg a városba, hogy kiszabadítsa őt. Anita tudja, hogy a vérfarkas egy szörnyeteg, de abban is biztos, hogy nem követhette el a bűnt, amivel vádolják. A zsaruk Myertonban korruptak, a trollok pedig, akiket Richard tanulmányozott, rettegnek. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ha Anita sokáig szimatol, akkor a városka vámpírmestere megtámadja őt és barátait. A helyi vérfarkasok sem látják szívesen az általa vezetett társaságot. Az idő szorít: a holdtölte előtt kell kiszabadítania Richardot, különben a bajok megállíthatatlanul sokasodni kezdenek…

Történetünk kezdetén Anitát értesítik, hogy Richardot Tennessee-ben nemi erőszak vádjával letartóztatták, így hősnőnk gyorsan összekapja magát, és a Jean-Claude által jóváhagyott kísérettel útnak is indul, hogy ex barátját megmentse. Jean-Claude nem tart velük, mert nem akarják túlfeszíteni a húrt a helyi vámpírmesternél, így kedvenc francia vámpírunk kimarad a Sápadt holdból. Anita teljesen biztos Richard ártatlanságában, és egy profi ügyvéd segítségével szinte azon nyomban szabadlábra helyezik a vérfarkast. Richard azonban nem hajlandó távozni Tennessee-ből, a helyi seriff és vámpírmester nyomására sem, mivel a vadon élő trollok veszélyben vannak, mert egy olyan területen élnek, ami egy titokzatos idegennek valamiért nagyon fontos. Meg is kezdődik a nyomozás, kiderül, hogy a myerton-i rendőrök korruptak, rosszfiúik nem egyszer próbálják megfélemlíteni Anitáékat, emellett meg kell küzdeni a helyi vámpírmesterrel is, és ott vannak a myerton-i vérfarkasok, akikben hősnőnk egyáltalán nem bízik. Akcióban és vérben egyáltalán nincs hiány, Anita belső hatalma egyre csak nő, erkölcsi szilárdsága azonban folyamatosan romlik. Szinte válogatás nélkül gyilkol, egyre kegyetlenebbül, persze indoka mindig van rá, és a szimpla fejbelövés már nem „elég”, a kínzásba is belekóstol. Raina hatalma is egyre erősödik hősnőnk felett, amit Anita már nagyon nehezen tud kordában tartani.
A cselekmény nagyon izgalmas, sok új szereplővel és új lényekkel is találkozunk, viszont a fogalmazás egyre igénytelenebb. Nem tudom, hogy ez a fordítás hibája-e, de az a rengeteg szleng (amik között nagyon sok gagyi is van) számomra rendkívül bosszantó. A leírásokkal nincs baj, leginkább Anita személyesebb gondolatainak, és az olvasóhoz való kiszólásainak a megfogalmazása nem tetszik nekem. Hősnőnk már olyan szinten flegma és bunkó, hogy ettől egyre kevésbé szimpatikus. Jelleme is kezd eltorzulni, egyre kegyetlenebb, néhány lépése mögött meghúzódó indok pedig egyenesen nevetséges.

SPOILER!!!
Gondolok itt arra, hogy amikor megkínozta a rosszfiút, és levágta az ujjait, azt azért csinálta ő, és nem más, mert ő semmi olyat nem vár el másoktól, amit maga meg ne tenne. Igen, ez valahol egy jó elv, és persze, az is bűnös, aki „csak” nézi a kínzást és nem tesz ellene semmit, de szerintem itt Anita már egy sokadik határt lépett át.
Ugyebár Raina hatalma kezd erősödni Anita felett, és ez szerintem egy izgalmas történetszál, de vannak gyengepontjai. Az erős testi és gyilkolási vágy, ami ebből fakad, még érthető is, és nem is erőltetett, Raina jelleméből adódik. De az a rituálé, ami után minden farkas azért verseng, hogy Anitát mielőbb leteperje… Ez azért elég abszurd volt, de legalább hősnőnknek lett egy indoka arra is, hogy miért ugorjon Richard ágyába. Nem mellesleg ennek jelentős hatása van a triumvirátusra is.
SPOILER VÉGE!!!

Kezdem megkedvelni a vérleopárdokat is (de hogy utálom a vércica/vércicus elnevezést J), Asher és Damien is egyre szeretni valóbb. Larry és Edward, illtetve a klasszikus zombi idézés kimaradt sajnos ebből a részből is, de nem baj, volt mi kárpótoljon érte.

Összességében jó rész volt ez, egyetlen gondom Anita romló lelke és beszédstílusa volt. J

2013. március 22., péntek

Laurell K. Hamilton - Égő áldozatok (Anita Blake 7.)

„Anita Blake napjai eddig sem voltak eseménytelenek, de mióta kifejezetten szoros szálak fűzik Jean-Claude-hoz - St. Louis vámpírmesteréhez -, az élete bonyolultabb és veszélyesebb, mint valaha. Anitának rá kell döbbennie, hogy vannak dolgok, melyektől még Jean-Claude is fél. Ilyen például az öreg és hatalmas vámpírokból álló Tanács, melynek tagjai most eljöttek, hogy kielégítő magyarázatot kapjanak társuk halálára.
Amikor egy romantikus vacsorát a Jean-Claude titokzatos múltjából felbukkanó vámpírok zavarnak meg, Anita már sejti, hogy a dolgok hamarosan még rosszabbra fordulnak. Miközben a vámpírvadász a vérfarkasok falkájával is összetűzésbe keveredik, a város vérszívóit egy paranormális képességekkel rendelkező gyújtogató veszi célba, és ha Anita nem vigyáz, ez a tűz mindent elemészthet, ami fontos az életében.”

Úgy tűnik, nem minden gyilkosság marad következmények nélkül, Anita Blake-nek a rettegett Vámpírtanács előtt felelnie kell Mr. Oliver meggyilkolása miatt. Igen, ő volt az a sokmillió éves vámpír, aki még csak nem is homo sapiens, de hősnőnk elintézte. Ennél a résznél gondoltam úgy, hogy Anita már túlságosan, hihetetlenül kemény. Na de ez mindegy is, a Tanács itt van, Jean-Claude-on kéri számon a történteket, és mivel Oliver a Tanács tagja volt, így kedvenc francia vámpírunknak követnie kellene őt a székben. Jean-Claude-nak ez azonban roppantul nincs ínyére, mivel ha a Tanács tagja lenne, nem túl nagy hatalma miatt bőven akadna kihívója és rögtön kinyírnák, ezt pedig ugyebár mi sem akarjuk. Szóval Jean-Claude és Anita kénytelen a Vámpírtanács elé állni, és most a régen látott Richard segítségére is szükségük lesz, hiszen a triumvirátus erejével mégiscsak jobb pozícióba kerülnek. Richard sajnos képtelen túllépni a múlt történésein, nagyon csalódott, amit dühvel és agresszióval próbál kezelni, és ezt még megspékeli a depressziója, ami az önmagával szembeni gyűlöletből fakad. Richard nehezen megszerzett pozíciója is kezd veszélybe kerülni, hiszen rossz lelkiállapota a falkának is feltűnik, és máris vannak, akik elfoglalnák a helyét.
A Vámpírtanács tagjai nagyhatalmú vámpírok, azonban köztük is jelentős hatalombeli különbségek vannak. Közülük számomra a legérdekesebb karakter az Utazó volt, aki képes más vámpírok testébe „beköltözni”, ő az, aki valamiféle modernizálásra is hajlandó, és talán nem ragaszkodik annyira a középkorhoz, mint a többi tag, de ez később még úgyis kiforrja magát.
Anitának meg kell jelenjen a Tanács előtt, a találkozást túl kellene élnie, meg kell védenie néhány vérpárducot a vérfarkasoktól, vérfarkasokat a Tanácstól, a várost egy piromágustól, szóval van bőven feladata. Egy kicsi nyomozós rész az Égő áldozatokban is van, de leginkább minden a Tanácsról szól, nincsen nagy szövögetés, hogy húú, ki lehet a gyilkos és a végén elmarad a jééé, tényleg is. Hősnőnk nekem már megint egy kicsit túl kemény volt, de legalább már nem a fizikai erejével ejt minket bámulatba, hanem a mágikus képességei fejlődnek, egyre meghökkentőbb dolgokra képes, az egésznek az egyedüli szépséghibája az, hogy ahhoz, hogy a mágia a kívánt hatást elérje, Anitának be kell gerjednie, és ez elég bizarr jeleneteket eredményez.
Az sem nagyon tetszett, hogy megint olyan nagy szerep jutott a vérfarkasoknak és vérpárducoknak. Jasont egyre jobban kedvelem, Rafaellel pedig eddig sem volt bajom, de a sok új vérállatot nem szeretem, azt pedig különösen nem, hogy Anita már megint egyre jobban belefolyik az ők ügyeikbe. Az életét kockáztatja olyan vérállatokért, akiket szinte nem is ismer, ami nagyon szép és hősies dolog, de nekem egy kicsit hiteltelen, hová lett az az Anita, aki annyira szigorú a szörnyekkel? Végül is ez a folyamat elég szépen végigkövethető, a részek során többször felteszi a kérdést, hogy kik is a szörnyek igazából, úgyhogy a vérállatokkal szembeni önfeláldozó készségét még el tudom fogadni. Na de az, hogy idegen, agresszív vámpírok megmentése végett egy olyan épületbe merészkedik, amelyik bármely pillanatban összeomolhat és halálra zúzhatja őt? Ez már szerintem tényleg túlzás, az meg főleg, hogy ezt tartja normálisnak. Korábban hősnőnk amiatt aggódott, hogy szinte hidegvérrel gyilkol, most pedig az életét kockáztatja olyan vámpírokért, akik meg akarják őt ölni. Mondjuk az igaz, hogy Anita sosem állította, hogy következetes lenne. Mindegy…

De hogy jót is mondjak: Hamilton világa továbbra is lebilincselő, jól kidolgozott, ismét sok szereplő tűnt fel a színen, és egyikük sem csak üres karakter. Ashert nagyon imádtam, szerintem nagyon szerethető, ellentmondásos karakter. Minden esetre, jó sok hosszú hajú fickó van már itt. J

2013. március 6., szerda

Laurell K. Hamilton - Gyilkos tánc (Anita Blake 6.)

„Elérkezett az idő. Anita Blake-nek választania kell - egy vámpír és egy vérfarkas között. Anita Blake, profi halottkeltő és vámpírvadász. De ez alkalommal rá vadásznak. Valaki 500.000 dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére, így bujkálnia kell, és az sem árt, ha közben kideríti, ki haragszik rá ennyire. Vajon ember vagy szörnyeteg akarja őt eltenni láb alól? Hogy ne legyen túl egyszerű a dolga, Anitának nemcsak a saját életét kell megmentenie. Richard élete is veszélybe kerül, akárcsak pozíciója a falkában, mivel nem hajlandó ölni saját vérfarkasaiért. Anita viszont öl helyette is. Jean-Claude pedig, a város vámpírmestere csak a megfelelő alkalomra vár, hogy belebújhasson Anita elméjébe, a szívébe... és talán az ágyába is.”

A Gyilkos tánc című rész kezdetén hősnőnket egy szokatlan kéréssel keresi fel egy Sabin nevű vámpír. Megkéri, hogy gyógyítsa meg őt, hiszen Sabin, szerelme kedvéért lemondott az emberi vérről, és emiatt rohadni kezdett a teste, kezét már csak egy kesztyű tartja össze, és az állapota rohamosan romlik. Anita eleinte kételkedik abban, hogy tudna segíteni a vámpíron, azonban Sabin és halandó szolgája meggyőzik, hogy tegyen egy próbát. Emellett Anitának még a szerelmi háromszöggel is meg kell birkóznia, felváltva randizik Richarddal és Jean-Clauddal, és ha még mindez nem lenne elég, szeretett Edwardunk megbízatást kap Anita Blake megölésére. Edward azonban nem okoz csalódást, értesíti Anitát, és megígéri, hogy megvédi őt, valamint kinyomozza, hogy ki a megbízó. Addig Anitának nincs más dolga, mint nyugton maradni, és vigyáznia saját magára. Ez azonban nem ilyen egyszerű, már néhány óra elteltével megtámadják hősnőnket, aki a szokott módon, hidegvérrel nyírja ki támadóját. Az eddig biztonságot sugárzó, hisztis Richarddal sem egyszerű a helyzet, ugyanis veszélybe került a pozíciója a falkában, meg kellene küzdenie a falkavezérrel, Marcussal, Richard azonban továbbra sem hajlandó ölni. Ismét erőteljes szerepet kap a vérfarkas falka, amit én még mindig nem szeretek, de hát ez van… Anita próbálja kézben tartani a dolgokat, és a sok problémája mellett már szinte eltörpül az, hogy meg akarják ölni, egyre jobban belekeveredik a falka ügyeibe is.
Edward végre nagyobb szerepet kapott, többször megszólalt, még viccelődött is. Egyedül a kegyetlen oldalát hiányoltam, az most annyira nem mutatkozott meg.
Továbbra is hajrá Jean-Claude! J Nagyon jó szövege van, tudja, hogyan dumálja be magát Anita ágyába, de azért érzékeny oldala is van, tényleg szerelmes hősnőnkbe.

SPOILER!
Anita végre látja, ahogy Richard átváltozik és elkezd enni Marcusból (igen, a vérfarkasok továbbra is gusztustalan kannibálok), és ez teljesen elborzasztja őt, nem tudja kezelni, a menedéke pedig Jean-Claude ágya lesz. J Szerintem a szex jelenet viszonylag ízlésesen lett megírva, nekem nagyon tetszett, egy-két fura beszólástól eltekintve: „Nem vagy körülmetélve.” Azért Anita nagyon várta már, hogy meztelenül lássa kedvenc francia vámpírunkat, és nekem fura, hogy ez így egyből „feltűnt” neki, főleg, hogy előtte csak egy férfival volt még.  Az sem tetszett, hogy a szexet követő alvás után, amikor Anita felébred, első gondolata, hogy „jaj Richard”! Ó Te nő, örülj már egy kicsit! Aztán Richard megtudja, hogy mi történt, nemhogy emelt fővel továbbállna, nem, megint elkezd csipogni, hogy „de én úgy szeretlek”! Pedig csak pár hónapja vannak együtt…

Stephent nagyon imádtam, olyan kis szeretetreméltó, hogy a nagy, szőrös vérfarkas fél egyedül aludni, és ezért hozzábújik Anitához. Jól van, nem minden vérfarkast utálok. J
SPOILER VÉGE!!!

A történet során kiderül, hogy Anita Blake valójában sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint ahogy azt korábban hittük, és ez az erő veszélyes fegyverként tud szolgálni, sokan megrémülnek tőle.
A nyomozós szál ebben a részben nincs kifejtve, mert azt Edward végzi, és talán ezért sem tetszett, amikor leleplezték a megbízót. Túlságosan magasra tette a lécet a felvezetés, amihez képest a megbízó személye és indokai elég…, hogy is mondjam, laposak. Aztán mikor azt gondolnánk, hogy vége, meg lehet nyugodni, jön egy kis elrablás, sok-sok gyilkolás, amit nem bántam, mert végre megszabadultam néhány, számomra nemkívánatos szereplőtől. Aztán még egy kis gyilkolás, és jöhet a megnyugvás, többé-kevésbé.
Szépen megfigyelhető a folyamat, hogy Anita Blake egyre kegyetlenebbül gyilkol. A Hóhér áldozatai között már nem csak vámpírok, hanem egyre több vérfarkas és ember is szerepel. Azért hősnőnknek van még lelkiismerete, néha elgondolkozik azon, hogy már nem kelt benne semmilyen érzelmet, ha kiolt egy életet, és ez megrémíti. Kíváncsi vagyok, hogy majd mi lesz ebből.

A Gyilkos tánc, néhány jelenettől eltekintve, szerintem nem lett valami nagy durranás, azért jó pont, hogy hősnőnk sok zombit idézett meg. J Kezdek rájönni, hogy jobban szeretem a halottkeltő Anitát, mint a vámpírgyilkos Anitát.

2013. február 27., szerda

Laurell K. Hamilton - Véres csontok (Anita Blake 5.)

„Egyetlen halott feltámasztása Anita Blake számára szinte rutinfeladat. De mihez kezdjen egy egész temetővel? Ez az ügy már első hallásra is rázósnak tűnik. És aztán csak egyre bonyolultabb, véresebb és veszélyesebb lesz. Anitának egy ősrégi temető halottait kellene feltámasztania, hogy a segítségükkel elsimíthassanak egy egyre élesebb vitát a szóban forgó terület jogos tulajdonosait illetően. A megbízók ugyanis luxusszállodát készülnek építeni a hegyek közé, de az ötlettől nincs mindenki elragadtatva. Főként a Bouvier család, akik azt állítják, az őseik abban a földben nyugszanak, tehát a terület őket illeti. De Anita úgy érzi, nincs a birtokában minden információ. Mintha elhallgatnának előle bizonyos dolgokat. Aztán itt vannak a brutális gyilkosságok, melyeknek meg kellene találnia az elkövetőjét. Úgy tűnik, egy vérszomjas vámpír garázdálkodik a környéken, ezért Jean-Claude is a helyszínre siet, és az ő rivalizálása egy másik nagyhatalmú vámpírmesterrel csak tovább bonyolítja a helyzetet. Titokzatos halálesetek, egy temetőnyi zombi, egy fogságából kitörni készülő szörnyeteg - de a vámpírvadász lelkére mégsem ezek a dolgok jelentik a legnagyobb veszélyt. Talán Anita ezúttal túl közel engedi magához Jean-Claude-ot. Talán...”

Egyre inkább magával ragad engem ez a sorozat, mire észbe kapok, már az ötödik részt olvasom. A Véres csontok is igazán tetszett, nagyon izgalmas a cselekménye, és egyre erőszakosabb. Hamilton megrázóbb témákat boncolgat, míg az előző részben „csak” nemi erőszak volt jelen, itt már pedofília, gyerekek kínzása. A történethez hozzá tartoznak ezek az elemek, nem csak arról van szó, hogy „na bedobok valamit hogy megbotránkozzatok”, szerves részei a cselekménynek, ezek motiválják Anitát is. Na de ne ugorjunk ennyire előre. Minden azzal kezdődik, hogy Anita Blake különleges megbízást kap egy ügyvédi irodától, hogy idézzen meg egy egész temetőnyi zombit, ami rengeteg, két-háromszáz éves halottat jelent. Mindezt a lehető legrövidebb idő alatt, hiszen ettől függ, hogy a cég építkezhet-e a területre, avagy sem, bukik párszáz milliót, avagy sem? Anita a helyszínre utazik segítőjével, a vörös hajú, kisfiús Larryvel, hogy megpróbálja teljesíteni a megbízást. Munkájuk során hősnőnk egy gyilkossági ügybe is belebotlik, egy kegyetlen ámokfutó gyerekeket mészárol le, és még egy fiatal lányt is vámpírrá változtattak. Vajon összefügg a két eset? Ha igen, ki áll az egész ügy mögött? Talán a Bouvier család, akik nem szeretnék, hogy az ügyvédi iroda a földjükre építkezzen? Anita a helyi mestervámpír segítségét kéri, és Jean-Claude közbenjárásával meg is szerveznek egy találkozót, ami méginkább bonyolítja az amúgy is veszélyes helyzetet.

A nyomozós rész itt is nagyon izgalmas volt, több szálon fut a cselekmény, végül minden egy kézben összpontosul. Hamilton megint nagyon kreatív volt, új lények gazdagítják a sorozatot: a helyi tündérek és egy rég eltemetett mumus harcát ismerjük meg, és még egy világító szemű, pedofil vámpír is helyet kap a könyvben. Hősnőnk persze egyből rájön, hogy valami itt nem stimmel, és próbálják előle eltitkolni a dolgokat, ő azonban nem nyugszik, és mindent megtesz, hogy megmentsen egy elrabolt, fiatal fiút.
Larry is nagyobb szerepet kap ebben a részben, lehetősége van bizonyítani, és nagyon bátran viselkedik, igazi vámpírvadász lehet belőle, bár a pisztollyal még gyakorolnia kell egy kicsit. J
Végre már Anita és Jean-Claude is együtt tudott tölteni több időt, így hősnőnk már kezdi megkérdőjelezni, hogy kik is a szörnyek valójában. Jean-Claude ismét nagyon imádnivaló, igazán szórakoztató látni, ahogy szépen, lassan „befűzi” Anitát.
Anita ebben a részben sokszor nem tetszett nekem, néha magának kereste a bajt, és nem azzal, hogy nem állt le a nyomozással, hanem mert erőltette a helyi vámpírmester bevonását az ügybe, pedig tudta, hogy súlyos következményei lehetnek annak, hogy Jean-Claude így „betolakodik” a területre. Végül nem bántam, hogy hősnőnk ilyen mitugrász volt, mert ez egy nagyon meglepő végkifejlethez vezetett, ahol aztán mindet kaptuk, aminek egy Anita Blake könyvben lennie kell: vér, rothadó testek, szex stb.

Összességében nagyon tetszett ez a rész, Hamilton nem múlta alul önmagát, a stílusa továbbra is lehengerlő.

2013. február 10., vasárnap

Laurell K. Hamilton - Telihold kávézó (Anita Blake 4.)

Anita Blake szerelmes lesz. De ez a legkisebb problémája. Az ember nem szeret bele csak úgy egy vérfarkasba, rossz hatással lehet a munkájára, főleg ha egy olyan természetfölötti szakértőről van szó mint Anita Blake. Anita hamar rádöbben, hogy ez a szerelem az életébe kerülhet. Nyolc alakváltó tűnt el nyomtalanul a városban, és a vérfarkasok falkavezére azzal bízza meg a város első számú vámpírvadászát, hogy adottságait kihasználva járjon az végére az ügynek. Az eset önmagában sem látszik egyszerűnek, de Anita életét tovább bonyolítja új szerelme, Richard rivalizálása a falkavezérrel, valamint a színen feltűnő Jean-Claude, aki még mindig nem mondott le Anitáról. Néhány gyilkosság, a vérszomjas fejvadász, Edward, egy titokzatos pornófilm és a Telihold kávézó egyre türelmetlenebb vérfarkasai gondoskodnak arról, hogy ezt a decembert Anita
Blake ne tudja könnyen elfelejteni, ha egyáltalán túléli.”

A Telihold Kávézó a megelőző Anita Blake kötetekhez hasonlóan eseménydús rész. Hősnőnk megbízást kap egy férfitól, hogy kutassa fel alakváltó feleségét, és közben kiderül, hogy már nyolc alakváltó tűnt el nyom nélkül a városban. A vérfarkasok falkavezére, Marcus is Anita segítségét kéri, mivel a rendőrségben nem bízik. Betekintést nyerünk a falka életébe, láthatjuk, hogy milyen kegyetlenek, és véresek tudnak lenni igazából, még bizarr pornófilmeket is gyártanak.

Ebben a részben a romantika is nagyobb szerepet kap. Anita kapcsolata Richarddal már több hónapja tart, tombol a szerelem közöttük, csupán Jean-Claude zavar bele a képbe, aki szüntelenül ostromolja hősnőnket. (Hajrá Jean-Claude!! J) Kedvenc francia vámpírunk végül ultimátumot ad Anitának, ami még jobban megbolygatja a szálakat. Én Jean-Claude párti vagyok, számomra sokkal vonzóbb karakter. Richard egy kicsit tutyi-mutyi, és nem azért, mert nem akar ölni, hanem azért, mert elég sokszor elpityeredett akkor, amikor nem kellett volna. És nem, nem gondolom, hogy egy férfinak nem szabad sírni, de Richard néha nagyon bosszantó a „túlérzelgősségével”, főleg a „felrúgott kölyökkutya képével”. Nem fogott meg az sem, ahogy a kapcsolatukat ábrázolták: hat hónap, szép az, de szerintem túlzás, hogy házasságról essen szó, hogy a barátok kérdezgessék, hol a jegygyűrű stb.

Különleges alakváltók is tűnnek fel a színen, mint például a hattyúember (na jó, nem ez volt a neve), aki szerintem baromi jópofa volt. A vérfarkasokat nem igazán bírtam, szerintem gusztustalan, szadista kannibálok. Gabrielt különösen utáltam, Hamilton elérte, hogy egy undorító, túl szőrös férfit képzeljek el, amikor feltűnik a színen.

A nyomozós rész kifejezetten tetszett, szépen szőtte a szálakat az írónő, bár a végén azt éreztem, hogy valami hiányzik a képből, azért összességében kerek lett a dolog. De így utólag, hamarabb is leeshetett volna a tantusz. :)

SPOILER!!!
Nem igazán értettem a végén, hogy a nő, aki írta a könyvet az alakváltókról, meg a vadászok hogyan játszottak össze, egyáltalán mi közük volt egymáshoz, miért falazott nekik a nő? Valószínűleg én voltam már túl álmos, de ez a darab hiányzik nekem a kirakósból. A hattyúember motivációja is sántít egy kicsit szerintem, de minden esetre, jól játszotta magát.
SPOILER VÉGE!!!

Ismét van Edwardunk, ami jó hír. :) Nagyon szimpatikus még Loui, Richard legjobb barátja, a patkányember, és Rafael, a patkánykirály is.
Megjelenik egy új vámpír is, Gretchen, akit Jean-Claude teremtett, és aki nagyon, de nagyon szerelmes kedvenc francia vámpírunkba, és baromi pipa Anitára, amiért ő hódította meg Jean-Claude szívét. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Anita végül kis fog választani, mert igaz, hogy most sziklaszilárdan Richard-párti, de kezd elbizonytalanodni, ami Richard emberségét illeti.


2013. február 5., kedd

Laurell K. Hamilton - A Kárhozottak cirkusza (Anita Blake 3.)

„Elég rápillantania az első áldozatra, és Anita Blake számára rögtön nyilvánvalóvá válik: vérszomjas vámpírok falkája szabadult rá St. Louisra, akik egy gyilkosságnál nem fognak megállni. De azt ő sem sejti, hogy hamarosan egy hatalmi harc kellős közepén találja magát, melyben a tét a város feletti uralom megszerzése. Az események egyre bonyolódnak, az áldozatok száma pedig rohamosan nő. Vajon elég erős lesz-e Jean-Claude – a város jelenlegi ura – ahhoz, hogy megvédje hatalmát? És kicsoda valójában Richard, Anita titokzatos, új hódolója? Anitának minél gyorsabban cselekednie kell, és nagyon úgy tűnik, csak rosszul választhat, ha életben akar maradni. A Kárhozottak Cirkuszában pedig már minden készen áll a nagy, soha nem látott összecsapásra, a végső leszámolásra.”

A Nevető holttest elindított bennem valamit, és miután befejeztem, szinte rögtön hozzáfogtam a Kárhozottak cirkusza című részhez, ami lényegében abból áll, hogy mindenki meg akarja ölni Jean-Claude-ot, és szegény francia vámpír sokáig ebből semmit nem sejt. J Az ő hatalmát sokan megkérdőjelezik a városban, többek között azért is, mert nem tudja megzabolázni a „szolgáját”, Anitát, és emiatt a helyére pályáznak. Igen ám, de ebből az állásból felmondani nem lehet, csak kihalni. Anita, befolyásos helyzetéből adódóan a „vadászok” célpontjává válik, mindegyikük tőle követeli a vámpírúr nevét és nappali lakhelyét. Hősnőnk azonban nem adja kezükre a kedvenc francia vámpírunkat, hazudozik a vadászoknak és úgy intézi a dolgokat, hogy az neki kedvező legyen. Mindezek mellé egy vámpírcsapat is megjelent a városban, akik ártatlan járókelőkre vadásznak, és a rendőrség tehetetlennek látszik, így Anita Blake ismét beveti kapcsolatait.
Hurrá, Edward ismét színen van, aki továbbra is kegyetlen és gondoskodó egyszerre. Fenyegetésekkel most sem spórol, egy nagy balhéból ki nem maradna, de azért sebeket is tisztít és bekötöz. Egyre jobban éleződik a helyzet közte és Anita között, de az összecsapásuk továbbra is várat magára, a szövetség fontosabbnak bizonyult.
Jean-Claude egyre erőszakosabban, és csábítóbban próbálja meggyőzni Anitát arról, hogy szükség van a harmadik jelre, hősnőnk azonban nem akarja kockáztatni a lelkét, és Jean-Claude-dal sem akar együtt lenni az örökkévalóságig, sőt, semeddig sem. A vámpírurat azonban nem keseríti el a visszautasítások hosszú sora, egyre kitartóbban próbálkozik.
Megjelenik egy új szereplő, Larry, akit Anita Blake főnöke, Bert vett fel, hogy levegyen hősnőnk válláról egy kis terhet a halott idézés terén. Anitának először be kell tanítania a tapasztalatlan, ámde nagyon elszánt és bátor fiút, így Larry is veszélyesebbnél veszélyesebb kalandokba csöppen, amik nemhogy eltántorítanák, inkább ösztönzik őt. Megismerünk még néhány farkasembert, egy szexi biosztanárt, és egy lamiát, azaz egy félig ember, félig kígyó nőt.
Anita Blake nagyon kemény csaj (kis irónia), nagyon szorult helyzetekből keverik ki úgy, hogy az csak na! (Még egy kis irónia.) Viccet félretéve, valóban egyre jobban kezdem megkedvelni hősnőnket, ennek ellenére ebben a részben néhányszor úgy éreztem, hogy az írónő túlzásba vitte a dolgokat, és Anita már hiteltelenül kemény. 
SPOILER! Az, ahogy legyőz egy egymillió éves vámpírt, utána meg még egy nagyon időset, háát… Értem én, hogy a két vámpírmester 3-3 jelétől sokkal nehezebb őt megölni, meg ott a meglepetés ereje, na de akkor is. Egy vámpírt egymillió éven keresztül nem tudott senki megölni, a város egy vérfürdő szélén áll, nem baj, jön Anita Blake, és egy karódöféssel elintézi az öreget, ezután kibelez még egy kb. félezer évest is. SPOILER VÉGE!


A Kárhozottak cirkusza nem tetszett annyira, mint a második rész, néhol unalmas volt a cselekmény, Anita túl kemény volt, és a végén is elmaradt nálam valamiért az „Aztaaaa!”. Azért nem hagyom abba az olvasást, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Anitával és Richarddal Jean-Claude-dal. 

2013. január 30., szerda

Laurell K. Hamilton - A Nevető holttest (Anita Blake 2.)

„Anita Blake visszatér! A város legdögösebb vámpírvadászának és halottkeltőjének még mindig nincs pasija, de problémája annál több. Először visszautasítja egy gazdag és befolyásos üzletember felkérését, hogy támasszon fel egy háromszáz éves holttestet. Nagy hiba. Aztán magára haragítja a valaha élt egyik leghatalmasabb vudu papnőt. Ez még nagyobb hibának bizonyul. Ha mindez nem lenne elég, Anita belekeveredik egy véres gyilkosságsorozatba is, melynek titokzatos elkövetője a békés kertvárosokban lakó családokat veszi célba. Lehet, hogy minden mindennel összefügg? Anitának minél előbb meg kell oldania a rejtélyt, ha nem akar újabb ártatlan áldozatokat. És kénytelen ellenállni a város új vámpírura, Jean-Claude csábításának is, különben mindörökre búcsút mondhat a lelkének.”

Annak ellenére, hogy a Bűnös vágyak alulmúlta a várakozásaimat, valami mégis arra késztetett, hogy ne várjak sokat a második rész elkezdésével, és most, hogy befejeztem a Nevető holttestet, kijelenthetem, hogy egyre jobban tetszik nekem ez a sorozat.
Nem sokkal azután, hogy Anita Blake megölte a Nikolaost, valaki, vagy valami családokat kezd gyilkolni Saint Louisban. A lény cafatokra tépi áldozatait, és hősnőnk tanácstalan, nyomozásba kezd, hogy segítse a rendőrség munkáját. Így keresik fel kollégájával, Mannyvel Dominga Salvadort, egy nagyhatalmú vudu papnőt, aki eszelős terveivel komoly fejfájást okoz Anitának. Mindez még nem lenne elég, hősnőnket egy különös, gazdag férfi is megkeresi, aki hatalmas összeget hajlandó fizetni egy zombi életre keltéséért, igen ám, de ehhez emberáldozatra lenne szükség. Emiatt Anita visszautasítja a megbízást, de a férfi egyre erőszakosabb lesz. Ezek tetejébe hősnőnk és Jean-Claude kapcsolata is egyre bonyolultabbá válik, hiszen az újdonsült vámpírúr nem győzi elégszer emlékeztetni Anitát a „szolgaságára”.

A Nevető holttest talán még véresebbre sikerült az első résznél, a gyilkossági helyszínek leírásánál az írónő különösen részletes, nem finomkodik, bár eddig sem tette. Ebben a kötetben közelebbről megismerkedünk egy új „embertípussal”, a vudu papnőkkel, méghozzá Dominga Salvador karakterén keresztül, aki egy elég megszállott, beteges nő, és őrült terveibe Anitát is be akarja vonni. Ennek a vudu főpapnőnek különösen nagy hatalma van, mindenféle szörnyűségre képes, és nem fogja vissza magát. Itt kiemelnék egy pár sort, ami különösen megragadott engem:

„Persze, csak mert ő volt a legveszedelmesebb vudu papnő, akivel valaha találkoztam, még nem jelentette azt, hogy nem volt egyben jó nagymama is. Az emberek ritkán egyfélék. Hitler is szerette a kutyákat.”

Ez a néhány mondat szerintem elgondolkodtató, megmosolyogtató és nagyon igaz. Habár azt nem tudom, hogy Hitler valóban szerette-e a kutyákat, és soha nem is gondolkoztam el rajta.

Anitát kezdem jobban megkedvelni, már jobban ki van emelve a bátorsága, és érthetőbb az is, hogy mitől van olyan különleges hatalma, ami őt a Hóhérrá teszi. Hősnőnk továbbra is nagyon szellemes, szabad szájú, és a legszorultabb helyzetekben is feltalálja magát, legyen az két fegyveres férfi, vagy egy óriási, több darabból összeragasztott szörny. A Ronnies jeleneteket szeretem, azokban szinte mindig történik valami izgalmas, de a Catherine-nel való barátság az kicsit úgy tűnik, mintha csak úgy lógna a levegőben, mintha csak annyi célja lett volna, hogy „elindítsa” az első részt, amúgy egy kifelejthető dolog.
Edwardot hiányoltam, de kárpótolt érte Jean-Claude, aki szerintem nagyon aranyos, ahogy a „szolgaság” előnyeit próbálja megvilágítani Anita előtt. J


Összességében nekem ez a rész jobban tetszett, mint az első, főleg a végkifejlet, annak ellenére, hogy nem volt kiszámíthatatlan és csavaros, az írónő szerintem nagyon szépen összefűzte a szálakat, és emlékezetessé tette vele az egész történetet.

2013. január 21., hétfő

Laurell K. Hamilton - Bűnös vágyak


 „Anita Blake szúr, mint a kihegyezett karó, és kemény, mint egy ezüst pisztolygolyó. 
Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol a halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba, vagy patkányemberekbe botlik St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban: Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket.”

Sokaktól hallottam már dicsérni Hamilton Anita Blake sorozatát, ezért már régóta szemezgettem vele. Nos, most jött el az ideje annak, hogy kézbe vegyem a Bűnös vágyakat. Sajnos abba a hibába estem, hogy túl sokat vártam ettől a könyvtől, és emiatt nem volt akkora élmény, mint amire számítottam. No de kezdjük az elején.
A Hamilton által megalkotott világban léteznek vámpírok, vérfarkasok, zombik, patkányemberek, halottkeltők és még sorolhatnánk. Az Egyesült Államokban néhány évvel ezelőtt elismerték a vámpírok létezését, azóta bírósági engedély szükséges egy vámpír megöléséhez, ennek hiányában gyilkosságnak számít egy vérszívó elpusztítása. Különböző vámpír szórakozóhelyek létesültek, még egy külön városrészük is van, sőt, alakult egy egyház, ami a vámpírságot hirdeti, mint az örök élet lehetőségét. Hősnőnk, Anita Blake ebben a világban dolgozik főállásban halottkeltőként, azaz halott embereket hoz vissza zombiként egy-egy megbízás keretében. A megbízók igényelhetik ezt a szolgáltatást például egy nem egyértelmű végrendelet miatt, vagy azért, hogy bocsánatot kérjenek elhunyt szerettüktől. Mellékállásban Anita vámpírokat öl, így kapta a "Hóhér" elnevezést. Anita természetesen legálisan pusztítja a vérszívókat, a kivégzést az "átlagos" bűnözők leleplezésekor tett lépésekhez hasonló procedúra előzi meg (tanúk kikérdezése, bizonyítékok, engedélyek stb.). Hősnőnk kap egy megbízást, mely szerint meg kell találnia a városban manapság vámpírokat gyilkolászó őrültet, de nem vállalja a feladatot, mivel a megbízója egy vámpír, és ő nem különösebben szívleli a vámpírokat. Megbízója azonban nem nyugszik, megzsarolja Anitát, aki így kénytelen nyomozásba kezdeni. Egyre bonyolultabbá válnak az események, és Anita Blake veszélyesebbnél veszélyesebb lények segítségét kénytelen kérni ahhoz, hogy sikerre vigye tervét.
Nem igazán értettem, hogy Anita miben  olyan különleges, hogy "kiérdemelte" a Hóhér becenevet. Nem láttam, hogy mivel tud ő többet, mint más, még ő is bevallotta, hogy Edward mellett amatőr. Nem különösebben erős, gyorsasága is eltörpül egy vámpír mellett. Azt értem, hogy megérzi a vámpírok életkorát, meg nagyon pöpec fegyvereket használ, de valahogy sosem éreztem azt, hogy hűde kemény csaj. Na jó, a csajok között tényleg kemény, mindig óvatos, nem bízza el magát, és hiteltelen lett volna az is, ha fél kézzel leterít egy vámpírt, mert ő Anita Blake. :) Végül is jó volt ez így, talán az én akadékoskodásomnak is az az oka, hogy jobban voltak hangsúlyozva a félelmei, mint az erősségei. Anita beszólásait viszonyt imádtam, legtöbbje nagyon szellemes és odaillő volt.
Nagyon tetszik Hamilton világkidolgozása, imádtam, hogy annyi lény van benne, a halottkeltő, mint foglalkozás megmosolyogtatott, és meglepődtem a patkányembereken is. :) A történet St. Louis-ban játszódik, az írónő részletesen leírja a várost, az egyes részekhez érzelmeket is társít, így még hitelesebbek a leírások. A karakterek is alaposan ki vannak dolgozva, Hamilton mindegyiket jellemezte külsőleg, és még a mellékszereplők belső tulajdonságairól is kapunk egy-egy kis szeletet. Sok emberrel, vámpírral, patkányemberrel találkozunk a történet során, mindegyiknek megvan a maga kis szerepe az események alakításában, egyedül a nevekkel voltam néha bajban. :)
Az egyik kedvenc szereplőm Edward, azaz ahogy Anita nevezi, a Halál. A benne rejlő kettősség nagyon szimpatikus volt nekem: ha érdeke úgy kívánja, gyilkol, szövetséget köt, vagy éppen szövetségest gyilkol, emellett kitisztítja Anita sebét és őrködik az ágya felett is. Kiszámíthatatlansága és a benne megbúvó jó és gonosz ellentéte miatt nagyon megkedveltem, kíváncsi vagyok a további sorsára.
A történet izgalmas és kiszámíthatatlan, meg tudott lepni az írónő, viszont ahogy már említettem, többet vártam. Ennek ellenére nem hagyok fel a sorozattal, kíváncsi vagyok a folytatásra.