Scott Westerfeld nagyon tud bánni a szavakkal, a Csúfokhoz hasonlóan ez a kötet is izgalmas, akciódús. A világábrázolás, tájleírás igazán részletes, az író választékos kifejezésekkel él. Az érzelmek, belső vívódások megjelenítése azonban nem kap igazán nagy hangsúlyt.
Tally többször emlékszik vissza, mit tanult a rozsdásokról, azaz korunk civilizációjáról. Az író ez úton közvetíti felénk, hogy olykor milyen borzasztó a mi világunk, életfelfogásunk (legalábbis ami a természetet és annak pusztítását illeti). Nekem ezek a részek kifejezetten tetszenek, mert igazán elgondolkodtatóak és aktuális problémáról szólnak, valamint Westerfeld nem szemrehányó vagy szájbarágós módon hívja fel a figyelmünket a környeszetszennyezés problémájára. Néhány idézetet ismét kiemelnék:
"... a füstösök fát égettetek, amiket élve szaggattak ki a földből. Emberi lények sok ezer éven át folytatták ezt a barbárságot. Néhány évszázada pedig majdnem elég szenet jutattak a levegőbe, hogy végleg tönkretegyék az éghajlatot. Csak akkor sikerült megállítani a rozsdás civilizációt és megmenteni a bolygót, amikor valaki kőolaj-átlalkító baktériumot bocsátott szabadon."
"Tally látott már képeket arról, amikor az ég csupa mocsok és füst volt - ilyeneket gyakran mutattak az iskolában, de nehezen tudta elképzelni, hogy a rozsdások tényleg képesek voltak megváltoztatni a levegő színét. A fejét csóválta. Kiderül, hogy minden igaz, amit túlzásnak hitt a rozsdásokkal kapcsolatban."
Az első részhez hasonlóan, ebben a kötetben is vannak "erdőbenvándorlós" fejezetek. A tájleírás, mint már említettem, igazán részletes, nem csak a látványra, hanem a hangokra, szagokra is kiterjed. Westerfeld gondosan ügyel arra, hogy az általa elképzelt tájat pontosan, élethűen követsítse az olvasó felé. Még mielőtt elkezdenénk unni a könyvet a sok leírás miatt, ismét történik valami izgalmas. Tally újabb titkokat fedez fel, amiket a különlegesek nem akartak a nyilvánosság elé tárni. Egyre inkább megmutatkozik, hogy az eleinte tökéletesnek hitt társadalom finoman szólva bizonytalan lábakon áll.
Ugyebár az első köteben megismertük, hogy milyen az élet csúfként, amikor a fiatlokba nem győzik beleverni, hogy mennyire tökéletlenek és mennyi külső hibájuk van. Ebben a részben az író bemutatja, hogyan is képzelte el a szépagyúságot, és ezáltal igyekszik velünk tökéletesen megismertetni az általa megalkotott világot.
Tallyvel egy kicsit nehéz volt nekem azonosulni és néha (főleg az elején) eléggé idegesített is, de alapjában véve tetszett a történet. Az Csúfokhoz hasonlóan a Szépek is egy igen izgalmas résznél ér véget, így az olvasó kíváncsian veszi kézbe a következő kötetet.
A magyar borító, el kell ismernem, igazán szép, főleg a szem és a csillogás. A háttér és a piros szín hagy némi kívánnivalót maga után, de végülis mindegy, az összhatás a lényeg. Hát a fordítás... Én nem szeretek fordítókat kritizálni, mert magam sem tudnék jobb munkát végezni. DE! A Csúfokban megjelenő "Újszéphely" kifejezés a Szépekben már "Szépújhelyre" változott. Értem én, hogy a "Szépújhely" mégiscsak jobban hangzik, de szerintem akkor sem kellett volna változtatni rajta. Vagy csak szimpla figyelmetlenség volt az egész? (Más szavakat, kifejezéseket még nem is említettem...)
Annak ellenére, hogy rövid idő alatt elolvastam a könyvet, valamiért mégsem mondhatom azt, hogy lehetetetlen volt. Sajnos nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy miért, talán az érzelmek kidolgozottságát hiányoltam.
Egy kis segítség azoknak, akik nem tudnák a kötetek sorrendjét:
1. Csúfok
2. Szépek
3. Különlegesek
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése