Tallyt elég nehéz elviselni ebben a részben. Különleges ügynök módjára cselekszik és gondolkodik, és újra végig kell szenvednünk vele a kigyógyulás folyamatát (ahogy a Szépekben is). Ettől nem feltétlenül lesz unalmas a könyv, hiszen különlegesként más "hülyeségei" vannak, mint szépként voltak, de bosszantó, hogy viszonylag rövid ideig élvezhetjük a normális Tally "társaságát". Az új Tally üldözi egykori barátait, Davidre halálos ellenségként tekint, és Zanetől undorodik egy kis kézremegés miatt.
A cselekmény izgalmas és akciódús, a világkidolgozás továbbra is nagyon részletes. Az "erdőbenvándorlós" rész az előző két kötethez hasonlóan itt is megvan, ezt már egy kicsit untam. A történet néhány pontja kiszámítható, de ez nem csökkenti az olvasás élményét.
Most ejtsünk néhány szót az érzelmekről... Tally és Shay barátsága nekem olyan semmilyennek tűnik. Egyik kötetben sem lehet erre a kapcsolatra mondani semmi pozitívumot. Nem őszinte, abszolút felszínes és nem kidolgozott. Én nem tudtam átérezni, sem azt, hogy Tallynek hiányzik Shay, de Tally bűntudatát sem, amit azért érzett, mert úgy kitolt Shayjel. Talán Shay dühe egy kicsit átérezhető, de az is inkább csak egyszerűen megérthető. A harmadik részben különösen idegesító, hogy Tally mindig próbálja kiengesztelni Shayt. A történet vége azonban erőteljes érzelmeket váltott ki belőlem, ezért elismerésem az írónak, szinte megríkatott. :)
Westerfeld ebben a kötetben is rendszeresen visszautal korunk civilizációjára, e részek olvasása közben egyszerre sírtam és nevettem (na jó, ez egy kicsit túlzás :) ). Ismét kiemelném a kedvenc részeimet, amik a mi társadalmunkat jellemzik:
"A biológiai hadviselés a rozsdások egyik zseniális ötlete volt: baktériumokat és vírusokat hoztak létre, hogy embertársaikat elpusztítsák. Ennél idiótább fegyvert nem is lehetett volna készíteni, mivel amint a bacik végeztek az ellenséggel, általában a gazdáikat is megtámadták."
"A legnagyobb tárgy valami puskafélének tűnt, hosszú csővel és nagy hatósugarú optikával. Tally belenézett, és miniatűrben látta Shay körvonalait. Fonalkereszt jelezte, hogy hol találná el, ha meghúzná a ravaszt. Egy pillanatra elfogta az undor. Ezt a fegyvert arra tervezték, hogy egy átlagos emberből gyilkos gépezetet csináljon, és az élet meg a halál között csupán egy átlagos ujj egy mozdulata döntött."
"Persze a rozsdások mércéje szerint nem volt nagy ügy lerombolni egy épületet. Egyetlen bombával pusztítottak ki egész városokat, betegítettek meg radioaktivitással és mérgekkel egész generációkat."
Scott Westerfeld nagy hangsúlyt fektet a környezetszennyezés problémájáre, de ezt nem prédikáció jellegűen teszi, hanem egy fiatal lány gondolatai által. Azok a részek, amiket kiemeltem, szerintem nagyon elgondolkodtatóak, főleg amiatt, hogy "csupán" a tényeket közlik. Kezébe adnám olyan embereknek ezt a sorozatot, akik egy biológiai fegyver feltalálójának akarnak Nobel-díjat adni, vagy azoknak, akik a "békéért háborúznak" és küldenek másokat maguk helyett a halálba.
A borító szerintem magáért beszél, egyszerűen gyönyörű. Alapjában véve tetszett a könyv, az író nem múlta alul önmagát, választékos kiejezésekkel él, a fogalmazás igényes.
Ha valaki nem olvasta volna az előző bejegyzést, a kötetek sorrendje:
1. Csúfok
2. Szépek
3. Különlegesek
Úgy tudom, hogy Westerfeld írt még egy részt, az Extras című könyvet, ami ehhez a történethez kapcsolódik, de más szereplőkkel, így az eddig megjelent három kötetet tekinthetjük egy lezárt blokknak.
"Azzal, hogy letéped szirmait,
Nem lesz tiéd a virág szépsége."
Rabindranath Tagore - Kóbor madarak
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése