„Anita
Blake szerelmes lesz. De ez a legkisebb problémája. Az ember nem szeret bele
csak úgy egy vérfarkasba, rossz hatással lehet a munkájára, főleg ha egy olyan
természetfölötti szakértőről van szó mint Anita Blake. Anita hamar rádöbben,
hogy ez a szerelem az életébe kerülhet. Nyolc alakváltó tűnt el nyomtalanul a
városban, és a vérfarkasok falkavezére azzal bízza meg a város első számú
vámpírvadászát, hogy adottságait kihasználva járjon az végére az ügynek. Az
eset önmagában sem látszik egyszerűnek, de Anita életét tovább bonyolítja új
szerelme, Richard rivalizálása a falkavezérrel, valamint a színen feltűnő
Jean-Claude, aki még mindig nem mondott le Anitáról. Néhány gyilkosság, a
vérszomjas fejvadász, Edward, egy titokzatos pornófilm és a Telihold kávézó
egyre türelmetlenebb vérfarkasai gondoskodnak arról, hogy ezt a decembert Anita
Blake
ne tudja könnyen elfelejteni, ha egyáltalán túléli.”
A Telihold Kávézó a megelőző Anita Blake kötetekhez
hasonlóan eseménydús rész. Hősnőnk megbízást kap egy férfitól, hogy kutassa fel
alakváltó feleségét, és közben kiderül, hogy már nyolc alakváltó tűnt el nyom
nélkül a városban. A vérfarkasok falkavezére, Marcus is Anita segítségét kéri,
mivel a rendőrségben nem bízik. Betekintést nyerünk a falka életébe, láthatjuk,
hogy milyen kegyetlenek, és véresek tudnak lenni igazából, még bizarr
pornófilmeket is gyártanak.
Ebben a részben a romantika is nagyobb szerepet kap. Anita
kapcsolata Richarddal már több hónapja tart, tombol a szerelem közöttük, csupán
Jean-Claude zavar bele a képbe, aki szüntelenül ostromolja hősnőnket. (Hajrá
Jean-Claude!! J)
Kedvenc francia vámpírunk végül ultimátumot ad Anitának, ami még jobban
megbolygatja a szálakat. Én Jean-Claude párti vagyok, számomra sokkal vonzóbb
karakter. Richard egy kicsit tutyi-mutyi, és nem azért, mert nem akar ölni,
hanem azért, mert elég sokszor elpityeredett akkor, amikor nem kellett volna.
És nem, nem gondolom, hogy egy férfinak nem szabad sírni, de Richard néha
nagyon bosszantó a „túlérzelgősségével”, főleg a „felrúgott kölyökkutya
képével”. Nem fogott meg az sem, ahogy a kapcsolatukat ábrázolták: hat hónap,
szép az, de szerintem túlzás, hogy házasságról essen szó, hogy a barátok
kérdezgessék, hol a jegygyűrű stb.
Különleges alakváltók is tűnnek fel a színen, mint például a
hattyúember (na jó, nem ez volt a neve), aki szerintem baromi jópofa volt. A
vérfarkasokat nem igazán bírtam, szerintem gusztustalan, szadista kannibálok. Gabrielt
különösen utáltam, Hamilton elérte, hogy egy undorító, túl szőrös férfit
képzeljek el, amikor feltűnik a színen.
A nyomozós rész kifejezetten tetszett, szépen szőtte a
szálakat az írónő, bár a végén azt éreztem, hogy valami hiányzik a képből,
azért összességében kerek lett a dolog. De így utólag, hamarabb is leeshetett
volna a tantusz. :)
SPOILER!!!
Nem igazán értettem a végén, hogy a nő, aki írta a könyvet
az alakváltókról, meg a vadászok hogyan játszottak össze, egyáltalán mi közük
volt egymáshoz, miért falazott nekik a nő? Valószínűleg én voltam már túl
álmos, de ez a darab hiányzik nekem a kirakósból. A hattyúember motivációja is
sántít egy kicsit szerintem, de minden esetre, jól játszotta magát.
SPOILER VÉGE!!!
Ismét van Edwardunk, ami jó hír. :) Nagyon szimpatikus még
Loui, Richard legjobb barátja, a patkányember, és Rafael, a patkánykirály is.
Megjelenik egy új vámpír is, Gretchen, akit Jean-Claude teremtett,
és aki nagyon, de nagyon szerelmes kedvenc francia vámpírunkba, és baromi pipa
Anitára, amiért ő hódította meg Jean-Claude szívét. Nagyon kíváncsi vagyok,
hogy Anita végül kis fog választani, mert igaz, hogy most sziklaszilárdan
Richard-párti, de kezd elbizonytalanodni, ami Richard emberségét illeti.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése