Katniss és Peeta közelebb kerülnek egymáshoz a győzelmi körúton (előtte hónapokig nem is beszéltek), és Haymitch szembesíti hősnőnket azzal, hogy küldetése, miszerint szerelmesnek kell lennie Peetában, egy életre szól. A hatás kedvéért még az eljegyzést is bejelentik, de Snow elnök nem elégedett, részt kell venniük a hetvenötödik Éhezők Viadalán, a harmadik Nagy Mészárláson, ahol a korábbi győzteseknek kell egymással élet-halál harcot vívniuk. Katnissnek egyetlen célja, miután a Snow elnök által rábízott feladatot nem teljesítette, hogy megmentse Peetát, bármi áron. Viszonozni akarja a fiúnak azt, amit érte tett, mindenről lemond érte.
Az igaz, hogy ez "csak" egy köztes rész az első és a harmadik kötet között, nem feltétlenül viszi előre az eseményeket, de remek átvezető. Az írónő szerintem igazán meglepte az olvasókat ezzel a Nagy Mészárlással, és több részletet is felvillant előttünk, amiből a folytatást is ki lehet következtetni. Megismerünk több szereplőt, korábbi győzteseket, régi és új barátokat, és gyakran összeszorul a szívünk egy-egy karakter sorsa hallatán. Nem hagyja hidegen az olvasót ez a könyv sem, sokszor igazán kegyetlen, és egyben szeretettel teli.
A Futótűz is elgondolkodtató kérdéseket vet fel: Meddig érdemes küzdeni az életért? Hol van az a pont, amin túl jobb meghalni? Mi lehet rosszabb a halálnál?
A nagy érzelmi vívódásokat hiányoltam ebben a részben is, például: amikor Katniss nem búcsúzhatott el a családjától, pedig tudta, hogy soha többé nem láthatja őket. Nem vártam tőle hisztérikus rohamokat, de azért nem olyan egyszerű elengedni azokat az embereket, akiket a legjobban szeretünk. Nem egyszerű megbírkózni azzal sem, hogy oké, most megyek meghalni. Na jó, most eléggé leegyszerűsítettem a dolgokat, azért Katniss érzelmileg fejlettebb egy fatuskónál. A szerelmi vívódás viszont hiteles. Hősnőnk igazából még egyik fiúba sem szerelmes, Gale-re nem nézett úgy sosem, Peetával való kapcsolata pedig egy az egyben színjátékra épül. Ezekkel reálisan van megjelenítve az, hogy Katniss nem tudja eldönteni, kit válasszon, illetve, hogy megszökjön-e, vagy maradjon és felkelést robbantson ki.
Ha már az előző bejegyzésemben kimaradt, most részletesebben írnék Katniss jelleméről, és arról, hogy én mit gondolok róla. Hősnőnk korán elveszítette édesapját, és a család fenntartójává kellett válnia, ugyanis édesanyja depresszióba zuhant. Ez mély nyomot hagyott Katniss jellemén: határozott, mindig próbál erős maradni, nagyon ritkán sír. Néha egy kicsit érzéketlennek tűnik, az idő megedzette a lelkét. Azt nem tagadhatjuk, hogy van vér a pucájában, ha meg is retten valamitől, megpróbálja legyőzni félelmét. Jól kidolgozott karakter, szerethető is, de néha nem látja a fától az erdőt. Nemigazán érez együtt az emberekkel, egy-egy pillanat erejéig gondolkodik el például Cecilia, a háromgyermekes anyuka sorsán, akit első nap megölnek az arénában. De igazából már megőrült volna, ha mindenbe nagyon beleéli magát, és ő maga is kijelenti, a Viadalt nem nyerheti meg egy tisztességes ember (valami ilyesmit mond), aki például nem mer gyilkolni.
Collins továbbra is szépen fogalmaz, de egyszerűen; nem bonyolítja túl a dolgokat, végtére is egy tizenhét éves lány szemén keresztül nézzük a világot. A tájak szépek és változatosak, tudott újat mutatni az írónő az első rész után, és az Aréna megalkotásában is nagyon kreatív volt.
Nekem ez a rész is nagyon tetszett, izgalmas volt a cselekmény, még a részletek és az apróbb események is lekötötték a figyelmemet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése