Benina - A boszorka démona (Bíborhajú 2.)

A Bíborhajú sorozat első része után nem volt kérdés, hogy elolvasom A boszorka démonát is. :) Nagyon röviden úgy tudnám a két részt összehasonlítani, hogy a második résznek talán több hibája van, mégis sokkal nagyobb hatással volt rám, mint az első, és ezért külön köszönet az írónőnek.

A boszorka démona című könyv nagyjából úgy indul, ahogy az előző rész végetért. Mindenki boldog, minden rendben van, David és Lin összeházasodnak, Kellan és Claire is boldog együtt. Azonban feltűnik Claire démon apja, Vulcan, aki egy csapással véget vet az örömnek, ugyanis megöli Kellant, ezzel tönkretéve hőseink jövőjét. Claire teljesen összetörik, nem képes elengedni szerelmét, minden áldott nap a sírjánál van, és senkit nem enged a közelébe. A Bölcs, látva hősnőnk szenvedését, elárulja, mi a módja annak, hogy visszakapja Kellant. Át kell lépnie a másik dimenzióba, Hamuvilágba, megtalálni az ottani Kellant, és visszahozni őt Claire világába, Chaosba. Minderre Clairenek alig két hete van, de kap egy segítőt, Vickyt, aki egy cat (olyan Macskanő féleség :)). A cat feladata, hogy óvja gazdája testi, lelki épségét, kilenc élete van, így egy-egy gyilkos átok nem árt neki. Szóval Claire átmegy Hamuvilágba, ahol sok megpróbáltatás vár rá. A dimneziókról tudnunk kell, hogy ellentétei egymásnak, tehát Chaosban Claire az egyik leghatalmasabb boszorkány, Hamuvilágban csak egy egyszerű ember. Kellan Chaosban jó, igyekszik elnyomni démoni énjét, Hamuvilágban viszont egy őrjöngő vadállat.

Hamuvilágban Clairenek az egyik legnagyobb ellenségével, Wentworth-szel kell összefognia, aki itt, Hamuvilágban közel sem olyan gonosz, mint Chaosban, és nem akarja megölni Claire-t, sőt, gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt. Hősnőnknek komoly vívódást okoz, hogy mentora gyilkosának segítségére szorul, és beletelik neki némi időbe, mire a két Wentworth-t el tudja választani egymástól.

Kellan egy pusztító szörnyeteg (talán ez erős kifejezés) a Hamuvilágban, akit fogságban tartanak és gyilkolásra késztetnek. Hetek óta álmodik Claire-ről, így nem teljesen ismeretlen számára a lány, amikor először látja személyesen. Már az első találkozáskor feltámad benne a védelmező ösztöne, és tudatosul benne, hogy Claire hozzá tartozik. Kellan emlékei fokozatosan visszatérnek, és újra "önmaga lesz", tehát a hamuvilági és a chaos-beli Kellan úgymond egyesül a hamuvilági Kellan testében. Ezt a folyamatot ábrázolni szerintem bátor dolog volt az írónő részéről, nehéz dolog lehet két karaktert így "egybegyúrni", és elhitetni az olvasókkal, hogy ő bizony az, akit mi szerettünk és gyászoltunk. Szerintem ha Benina ezt egy kicsit jobban elhúzza, akkor talán hitelesebb lett volna. Így is nagyon rendben volt, de nekem a két Kellan sokáig két különböző személy volt, és nehéz elhinnem, hogy az a Kellan, aki Chaosban van eltemetve, az ilyen módon visszatérhet, főleg hogy a "lelki egyesülés" után, a "régi" Kellan teste még mindig a föld alatt van. De nem akarok kötekedőnek tűnni, imádtam az egész könyvet.

Kifejezetten tetszett, hogy nemcsak Claire szemszögéből, hanem Wentworth és Kellan szemszögéből is olvashattunk néhány fejezetet. Így jobban átláttuk Kellan átalakulásának folyamatát, bár nagyon szívesen olvastam volna még részeket a démonfiú szemszögéből, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. :)

Benina A boszorka démonában is kiválóan bánik a szavakkal, nagyon sokszor megríkatott mély, sokatmondó leírásaival. Nem csak üres szavakat vet papírra, komoly tartalma van annak, amit ír, többször elgondolkodtatott. Sikerül elérnie, hogy teljesen átéljük Claire, Wentworth és Kellan érzelmeit, együtt gyászolunk és vívódunk a szereplőkkel.

Nagyon megragadott, hogy van mondanivalója a könyvnek, nemcsak egy klisékkel teli fantasy regény (bár az első rész sem volt az). Felmerül, hogy meddig vagyunk képesek elmenni a szerelmünkért, mit vagyunk képesek feladni érte? Clairnek, majdnem teljesen egyedül kell elhagyni a világát, hogy szerelme után menjen egy számára teljesen ismeretlen helyre, és ehhez képest a világ vége nem nagy távolság, hiába csak egy kapu választja egy a két dimenziót. Claire-hez hasonlóan mi is képesek lennénk vajon mindennel szembemenni, amit eddig hittünk, képesek vagyunk magunkban megbocsátani, továbblépni és megszeretni? És ha úgy alakul, el tudnánk-e engedni a számunkra legfontosabb embert? Igazán elgondolkodtató, ahogy Benina ábrázolja a szerelmet, és hogy Claire ezt milyen éretten kezeli: nem a nagyon szeretlek és nem akarlak elveszíteni szerelem jelenik meg, hanem a legjobbat akarom Neked, mert szeretlek féle igazán mély szerelem. (Remélem érthető, mire gondolok.)

Nagyon imádtam a fejezetek előtti idézeteket. Ezek a kis gondolatfoszlányok segítenek mégjobban átéreznünk a könyv hangulatás, kizárnunk a külvilágot. Nagyon tetszett az epilógus is, igazi jó kis függővég, amiért az ember várja a folytatást, mégsincs hiányérzete. Habár, ami engem illet, ez nem teljesen igaz... Nem sok írónak sikerül azt elérnie, amit Benina elért (nálam): kissé furcsán hangozhat, de ahogy letettem a könyvet, borzalmasan éreztem magam. Talán azért, mert vége lett, talán azért, mert Claire-rel ellentétben nekem nem sikerült túllépnem a gyászon, nem tudom. Mégis Benina egy óriási űrt hagyott bennem, de ezt kizárólag dicséretnek szánom, mert nálam ezt csak a legjobb könyveknek sikerül elérniük. :)

De hogy mondjak, valami rosszat, is ne csak egy elfogult fanatikusnak tűnjek :) : a borítón a kereszt és a felirat nagyon esztétikus, de a hópelyhekre szavak sincsenek. Értem én a jelentésüket, a történetben fontos szerepet kaptak, de szerintem ábrázolhatták volna őket sokkal szebben is, mert így egyáltalán nem illik az összképbe.

Összességében nagyon tetszett a könyv, a történet egyáltalán nem laposodott el, akinek tetszett az első rész, ezt is imádni fogja. :)