Laurell K. Hamilton - Véres csontok (Anita Blake 5.)

„Egyetlen halott feltámasztása Anita Blake számára szinte rutinfeladat. De mihez kezdjen egy egész temetővel? Ez az ügy már első hallásra is rázósnak tűnik. És aztán csak egyre bonyolultabb, véresebb és veszélyesebb lesz. Anitának egy ősrégi temető halottait kellene feltámasztania, hogy a segítségükkel elsimíthassanak egy egyre élesebb vitát a szóban forgó terület jogos tulajdonosait illetően. A megbízók ugyanis luxusszállodát készülnek építeni a hegyek közé, de az ötlettől nincs mindenki elragadtatva. Főként a Bouvier család, akik azt állítják, az őseik abban a földben nyugszanak, tehát a terület őket illeti. De Anita úgy érzi, nincs a birtokában minden információ. Mintha elhallgatnának előle bizonyos dolgokat. Aztán itt vannak a brutális gyilkosságok, melyeknek meg kellene találnia az elkövetőjét. Úgy tűnik, egy vérszomjas vámpír garázdálkodik a környéken, ezért Jean-Claude is a helyszínre siet, és az ő rivalizálása egy másik nagyhatalmú vámpírmesterrel csak tovább bonyolítja a helyzetet. Titokzatos halálesetek, egy temetőnyi zombi, egy fogságából kitörni készülő szörnyeteg - de a vámpírvadász lelkére mégsem ezek a dolgok jelentik a legnagyobb veszélyt. Talán Anita ezúttal túl közel engedi magához Jean-Claude-ot. Talán...”

Egyre inkább magával ragad engem ez a sorozat, mire észbe kapok, már az ötödik részt olvasom. A Véres csontok is igazán tetszett, nagyon izgalmas a cselekménye, és egyre erőszakosabb. Hamilton megrázóbb témákat boncolgat, míg az előző részben „csak” nemi erőszak volt jelen, itt már pedofília, gyerekek kínzása. A történethez hozzá tartoznak ezek az elemek, nem csak arról van szó, hogy „na bedobok valamit hogy megbotránkozzatok”, szerves részei a cselekménynek, ezek motiválják Anitát is. Na de ne ugorjunk ennyire előre. Minden azzal kezdődik, hogy Anita Blake különleges megbízást kap egy ügyvédi irodától, hogy idézzen meg egy egész temetőnyi zombit, ami rengeteg, két-háromszáz éves halottat jelent. Mindezt a lehető legrövidebb idő alatt, hiszen ettől függ, hogy a cég építkezhet-e a területre, avagy sem, bukik párszáz milliót, avagy sem? Anita a helyszínre utazik segítőjével, a vörös hajú, kisfiús Larryvel, hogy megpróbálja teljesíteni a megbízást. Munkájuk során hősnőnk egy gyilkossági ügybe is belebotlik, egy kegyetlen ámokfutó gyerekeket mészárol le, és még egy fiatal lányt is vámpírrá változtattak. Vajon összefügg a két eset? Ha igen, ki áll az egész ügy mögött? Talán a Bouvier család, akik nem szeretnék, hogy az ügyvédi iroda a földjükre építkezzen? Anita a helyi mestervámpír segítségét kéri, és Jean-Claude közbenjárásával meg is szerveznek egy találkozót, ami méginkább bonyolítja az amúgy is veszélyes helyzetet.

A nyomozós rész itt is nagyon izgalmas volt, több szálon fut a cselekmény, végül minden egy kézben összpontosul. Hamilton megint nagyon kreatív volt, új lények gazdagítják a sorozatot: a helyi tündérek és egy rég eltemetett mumus harcát ismerjük meg, és még egy világító szemű, pedofil vámpír is helyet kap a könyvben. Hősnőnk persze egyből rájön, hogy valami itt nem stimmel, és próbálják előle eltitkolni a dolgokat, ő azonban nem nyugszik, és mindent megtesz, hogy megmentsen egy elrabolt, fiatal fiút.

Larry is nagyobb szerepet kap ebben a részben, lehetősége van bizonyítani, és nagyon bátran viselkedik, igazi vámpírvadász lehet belőle, bár a pisztollyal még gyakorolnia kell egy kicsit. J

Végre már Anita és Jean-Claude is együtt tudott tölteni több időt, így hősnőnk már kezdi megkérdőjelezni, hogy kik is a szörnyek valójában. Jean-Claude ismét nagyon imádnivaló, igazán szórakoztató látni, ahogy szépen, lassan „befűzi” Anitát.

Anita ebben a részben sokszor nem tetszett nekem, néha magának kereste a bajt, és nem azzal, hogy nem állt le a nyomozással, hanem mert erőltette a helyi vámpírmester bevonását az ügybe, pedig tudta, hogy súlyos következményei lehetnek annak, hogy Jean-Claude így „betolakodik” a területre. Végül nem bántam, hogy hősnőnk ilyen mitugrász volt, mert ez egy nagyon meglepő végkifejlethez vezetett, ahol aztán mindet kaptuk, aminek egy Anita Blake könyvben lennie kell: vér, rothadó testek, szex stb.

Összességében nagyon tetszett ez a rész, Hamilton nem múlta alul önmagát, a stílusa továbbra is lehengerlő.

Laurell K. Hamilton - Telihold kávézó (Anita Blake 4.)

„Anita Blake szerelmes lesz. De ez a legkisebb problémája. Az ember nem szeret bele csak úgy egy vérfarkasba, rossz hatással lehet a munkájára, főleg ha egy olyan természetfölötti szakértőről van szó mint Anita Blake. Anita hamar rádöbben, hogy ez a szerelem az életébe kerülhet. Nyolc alakváltó tűnt el nyomtalanul a városban, és a vérfarkasok falkavezére azzal bízza meg a város első számú vámpírvadászát, hogy adottságait kihasználva járjon az végére az ügynek. Az eset önmagában sem látszik egyszerűnek, de Anita életét tovább bonyolítja új szerelme, Richard rivalizálása a falkavezérrel, valamint a színen feltűnő Jean-Claude, aki még mindig nem mondott le Anitáról. Néhány gyilkosság, a vérszomjas fejvadász, Edward, egy titokzatos pornófilm és a Telihold kávézó egyre türelmetlenebb vérfarkasai gondoskodnak arról, hogy ezt a decembert Anita

Blake ne tudja könnyen elfelejteni, ha egyáltalán túléli.”

A Telihold Kávézó a megelőző Anita Blake kötetekhez hasonlóan eseménydús rész. Hősnőnk megbízást kap egy férfitól, hogy kutassa fel alakváltó feleségét, és közben kiderül, hogy már nyolc alakváltó tűnt el nyom nélkül a városban. A vérfarkasok falkavezére, Marcus is Anita segítségét kéri, mivel a rendőrségben nem bízik. Betekintést nyerünk a falka életébe, láthatjuk, hogy milyen kegyetlenek, és véresek tudnak lenni igazából, még bizarr pornófilmeket is gyártanak.

Ebben a részben a romantika is nagyobb szerepet kap. Anita kapcsolata Richarddal már több hónapja tart, tombol a szerelem közöttük, csupán Jean-Claude zavar bele a képbe, aki szüntelenül ostromolja hősnőnket. (Hajrá Jean-Claude!! J) Kedvenc francia vámpírunk végül ultimátumot ad Anitának, ami még jobban megbolygatja a szálakat. Én Jean-Claude párti vagyok, számomra sokkal vonzóbb karakter. Richard egy kicsit tutyi-mutyi, és nem azért, mert nem akar ölni, hanem azért, mert elég sokszor elpityeredett akkor, amikor nem kellett volna. És nem, nem gondolom, hogy egy férfinak nem szabad sírni, de Richard néha nagyon bosszantó a „túlérzelgősségével”, főleg a „felrúgott kölyökkutya képével”. Nem fogott meg az sem, ahogy a kapcsolatukat ábrázolták: hat hónap, szép az, de szerintem túlzás, hogy házasságról essen szó, hogy a barátok kérdezgessék, hol a jegygyűrű stb.

Különleges alakváltók is tűnnek fel a színen, mint például a hattyúember (na jó, nem ez volt a neve), aki szerintem baromi jópofa volt. A vérfarkasokat nem igazán bírtam, szerintem gusztustalan, szadista kannibálok. Gabrielt különösen utáltam, Hamilton elérte, hogy egy undorító, túl szőrös férfit képzeljek el, amikor feltűnik a színen.

A nyomozós rész kifejezetten tetszett, szépen szőtte a szálakat az írónő, bár a végén azt éreztem, hogy valami hiányzik a képből, azért összességében kerek lett a dolog. De így utólag, hamarabb is leeshetett volna a tantusz. :)

SPOILER!!!

Nem igazán értettem a végén, hogy a nő, aki írta a könyvet az alakváltókról, meg a vadászok hogyan játszottak össze, egyáltalán mi közük volt egymáshoz, miért falazott nekik a nő? Valószínűleg én voltam már túl álmos, de ez a darab hiányzik nekem a kirakósból. A hattyúember motivációja is sántít egy kicsit szerintem, de minden esetre, jól játszotta magát.

SPOILER VÉGE!!!

Ismét van Edwardunk, ami jó hír. :) Nagyon szimpatikus még Loui, Richard legjobb barátja, a patkányember, és Rafael, a patkánykirály is.

Megjelenik egy új vámpír is, Gretchen, akit Jean-Claude teremtett, és aki nagyon, de nagyon szerelmes kedvenc francia vámpírunkba, és baromi pipa Anitára, amiért ő hódította meg Jean-Claude szívét. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Anita végül kis fog választani, mert igaz, hogy most sziklaszilárdan Richard-párti, de kezd elbizonytalanodni, ami Richard emberségét illeti.

Laurell K. Hamilton - A Kárhozottak cirkusza (Anita Blake 3.)

„Elég rápillantania az első áldozatra, és Anita Blake számára rögtön nyilvánvalóvá válik: vérszomjas vámpírok falkája szabadult rá St. Louisra, akik egy gyilkosságnál nem fognak megállni. De azt ő sem sejti, hogy hamarosan egy hatalmi harc kellős közepén találja magát, melyben a tét a város feletti uralom megszerzése. Az események egyre bonyolódnak, az áldozatok száma pedig rohamosan nő. Vajon elég erős lesz-e Jean-Claude – a város jelenlegi ura – ahhoz, hogy megvédje hatalmát? És kicsoda valójában Richard, Anita titokzatos, új hódolója? Anitának minél gyorsabban cselekednie kell, és nagyon úgy tűnik, csak rosszul választhat, ha életben akar maradni. A Kárhozottak Cirkuszában pedig már minden készen áll a nagy, soha nem látott összecsapásra, a végső leszámolásra.”

A Nevető holttest elindított bennem valamit, és miután befejeztem, szinte rögtön hozzáfogtam a Kárhozottak cirkusza című részhez, ami lényegében abból áll, hogy mindenki meg akarja ölni Jean-Claude-ot, és szegény francia vámpír sokáig ebből semmit nem sejt. J Az ő hatalmát sokan megkérdőjelezik a városban, többek között azért is, mert nem tudja megzabolázni a „szolgáját”, Anitát, és emiatt a helyére pályáznak. Igen ám, de ebből az állásból felmondani nem lehet, csak kihalni. Anita, befolyásos helyzetéből adódóan a „vadászok” célpontjává válik, mindegyikük tőle követeli a vámpírúr nevét és nappali lakhelyét. Hősnőnk azonban nem adja kezükre a kedvenc francia vámpírunkat, hazudozik a vadászoknak és úgy intézi a dolgokat, hogy az neki kedvező legyen. Mindezek mellé egy vámpírcsapat is megjelent a városban, akik ártatlan járókelőkre vadásznak, és a rendőrség tehetetlennek látszik, így Anita Blake ismét beveti kapcsolatait.

Hurrá, Edward ismét színen van, aki továbbra is kegyetlen és gondoskodó egyszerre. Fenyegetésekkel most sem spórol, egy nagy balhéból ki nem maradna, de azért sebeket is tisztít és bekötöz. Egyre jobban éleződik a helyzet közte és Anita között, de az összecsapásuk továbbra is várat magára, a szövetség fontosabbnak bizonyult.

Jean-Claude egyre erőszakosabban, és csábítóbban próbálja meggyőzni Anitát arról, hogy szükség van a harmadik jelre, hősnőnk azonban nem akarja kockáztatni a lelkét, és Jean-Claude-dal sem akar együtt lenni az örökkévalóságig, sőt, semeddig sem. A vámpírurat azonban nem keseríti el a visszautasítások hosszú sora, egyre kitartóbban próbálkozik.

Megjelenik egy új szereplő, Larry, akit Anita Blake főnöke, Bert vett fel, hogy levegyen hősnőnk válláról egy kis terhet a halott idézés terén. Anitának először be kell tanítania a tapasztalatlan, ámde nagyon elszánt és bátor fiút, így Larry is veszélyesebbnél veszélyesebb kalandokba csöppen, amik nemhogy eltántorítanák, inkább ösztönzik őt. Megismerünk még néhány farkasembert, egy szexi biosztanárt, és egy lamiát, azaz egy félig ember, félig kígyó nőt.

Anita Blake nagyon kemény csaj (kis irónia), nagyon szorult helyzetekből keverik ki úgy, hogy az csak na! (Még egy kis irónia.) Viccet félretéve, valóban egyre jobban kezdem megkedvelni hősnőnket, ennek ellenére ebben a részben néhányszor úgy éreztem, hogy az írónő túlzásba vitte a dolgokat, és Anita már hiteltelenül kemény. 

SPOILER! Az, ahogy legyőz egy egymillió éves vámpírt, utána meg még egy nagyon időset, háát… Értem én, hogy a két vámpírmester 3-3 jelétől sokkal nehezebb őt megölni, meg ott a meglepetés ereje, na de akkor is. Egy vámpírt egymillió éven keresztül nem tudott senki megölni, a város egy vérfürdő szélén áll, nem baj, jön Anita Blake, és egy karódöféssel elintézi az öreget, ezután kibelez még egy kb. félezer évest is. SPOILER VÉGE!

A Kárhozottak cirkusza nem tetszett annyira, mint a második rész, néhol unalmas volt a cselekmény, Anita túl kemény volt, és a végén is elmaradt nálam valamiért az „Aztaaaa!”. Azért nem hagyom abba az olvasást, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Anitával és Richarddal Jean-Claude-dal.